Mádi Csaba: Licenc és know-how. A szellemi termékek nemzetközi forgalma (Budapest, 1976)
II. fejezet. A műszaki-tudományos ismeretek nemzetközi áramlása - 6. A licenckereskedelem mozgatórugói, előnyei, hátrányai
egységes, automatikus kocsikapcsoló-rendszerének tökéletesítésével foglalkozó Biorault Sambre et Meuse (BSM) és az Unicoupler (Knorrisothermos) között létrejött licencpool, amely a konkurrens cégek megelőzésére jött létre. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy milyen ellenérték fejében adják el a szellemi ismereteket. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a licencet adó fél a licencet átvevő vállalat feletti ellenőrzés megszerzésére törekszik. A szerződésben részvényvásárlási elsőbbséget kötnek ki; vagy a részvények egy részének átadásában állapodnak meg, vagy vegyes vállalatot alapítanak, amelyben a vezető, irányító pozíciókat a kezükben tartják. Abban az esetben, ha az átadott műszaki tapasztalat ellenértéke egy vállalat részvényeinek bizonyos hányada, akkor megjelenési formájában ez az üzlet a tőkeexporthoz hasonlítható annak sok előnyével együtt. A vállalat feletti ellenőrzés megszerzése azt jelenti, hogy a licenceladó a saját termelési, kereskedelmi érdekeinek megfelelően irányítja a vállalatot. Az így nyert beleszólási jogot némiképp indokolja, hogy a termelt áruk minőségének minden szempontból meg kell felelnie a licenceladó vállalat által gyártott árukénak — hiszen sok esetben egy adott márka, áruvédjegy nemzetközi hírnevéről van szó. Egymástól független vállalatok esetében problematikusabb a gyártás feletti ellenőrzési, felülvizsgálati jog gyakorlása, ezt azonban megfelelő szerződéses kikötésekkel szabályozni tudják. Minden különösebb megfontolás nélkül is belátható, hogy jó nyereségszerzési lehetőséget jelent a saját szellemi termék eladása; a szellemi termék lényegében éppúgy a vállalat aktívái közé sorolható, mint pl. a készpénzállomány. Az Universal Oil Products cég egy bizonyos termék előállításának termikus lebontással való kikísérletezésére 200 ezer dollárt költött, és ezen eljárás eladásaiból — adó levonása után — másfél millió dollár bevételre tett szert.55 55 L. Ananyev, i. m. 89