Mádi Csaba: Licenc és know-how. A szellemi termékek nemzetközi forgalma (Budapest, 1976)
II. fejezet. A műszaki-tudományos ismeretek nemzetközi áramlása - 6. A licenckereskedelem mozgatórugói, előnyei, hátrányai
az eredeti áru is tartalmazhat extraprofitot). Emellett a folyamatos licencbevételek lehetővé teszik a gazdasági nehézségek, gazdasági recessziók idején bekövetkező nyereségcsökkenés némi kompenzálását is. A licenceladásnak ilyenkor lényegében termékskála-bővítő hatása van. Az 1957— 58-as gazdasági válság idején például az USA nagyvállalatainak nyeresége 5%-ra mérséklődött, ugyanakkor a külföldről kapott licencdíjak összege 1957-ben 9, 1958-ban 7%-kal emelkedett. A licenckereskedelemre és az országok között áramló licencdíjakra az egyenletes és gyors növekedés a jellemző. Az átadást az is motiválja, hogy egy-egy szabadalom, technikai újdonság korszerűségének időszaka igen rövid. Természetes törekvés, hogy ezen idő alatt az értékesítéssel vagy gyártási jogok átadásával a fejlesztésbe, kísérletekbe, gyártásba fektetett tőkét a lehető legnagyobb mértékben kamatoztatni kell, mivel az erkölcsi kopással párhuzamosan csökken a szabadalmak, műszaki újdonságok kereslete, ára, értékesíthetősége. Ez szinte kényszeríti a vállalatokat arra, hogy megfelelő hirdetések igénybevételével, ügynöki vállalatokon, műszaki értékesítési irodákon keresztül idejében próbálják termékükre a potenciális vásárlók figyelmét felhívni. Gyakran előfordul, hogy az új termékek, eljárások piacrahozatalára irányuló kutatások a vállalat által nem hasznosítható eredményt hoznak létre, vagy nem kívánják azzal a profilt szélesíteni, vagy éppen a szóban forgó eredmény más iparág igényeit elégíti ki. Legkézenfekvőbb megoldás az eredmények átadása, esetenként jelentős hasznot biztosító többszörös eladása. Olyan esetekre is lehetne hivatkozni, amikor bizonyos felfedezések olyan vállalatnál, olyan országban születnek, amely természeti vagy gazdasági adottságai miatt, azok gazdasági hasznosítására képtelen (pl. magyar tengervíz-sótalanítási eljárás). Egy-egy nagy jelentőségű gyártási eljárás kereskedelmi 84