Mádi Csaba: Licenc és know-how. A szellemi termékek nemzetközi forgalma (Budapest, 1976)

I. fejezet. A műszaki-tudományos ismeretek jelentősége és a kutatási ráfordítások alakulása - 4. A tudományos kutatásra és fejlesztésre (K+F) fordított eszközök

1971-ben 35.8 milliárd, 1972-ben 41 milliárd DM-et fordí­tottak. Az 1973-as év költségvetésében is az egyéb kiadá­soknál gyorsabban nőttek a kormány ilyen célokra fordított eszközei. Ausztria esetében például 10 év sem kellett ahhoz, hogy a K-j-F-re fordított összeg 3,5-szeresére emelkedjen, 1972- ben pedig az 1971-es évhez viszonyítva közel 20%-os emel­kedésről tanúskodnak az adatok. Az 1980-ra vonatkozó előre­jelzések a GNP-hez viszonyítva olyan százalékos részese­dést jeleznek, amelyek elérése a K+F összegek évi átlagos növekedési ütemét 18—22%-osnak feltételezi. Olaszország annál is inkább gyors ütemben növeli ilyen célú befektetéseit, mert a többi fejlett tőkésországhoz képest viszonylag keveset költ kutatásra, fejlesztésre. (Ezt a fajla­gos adatok — pl. egy lakosra jutó K-j-F ráfordítás — igen jól érzékeltetik.) 1959 és 1971 között a műszaki haladás elő­mozdítása érdekében történt beruházások összege több mint tízszeresére emelkedett. Az utóbbi években, 1969—1970— 1971-ben az átlagos növekedési ütem 18%-osnak adódott. Franciaország megfelelő adatait véve szemügyre, a duplá­zódáshoz 5 évre volt szükség. Az országban folyó kutató­fejlesztő tevékenység anyagi támogatása 1956—1960 között évi 13%-kal, 1961—1965 között pedig évi 20%-kal növeke­dett. Az utóbbi években az ütem lassulása figyelhető meg, ami elsősorban a költségvetésből erre a célra kihasított össze­gek nem kielégítő emelkedésének a következménye. Ennek ellenére az 1975—80-ra szóló prognózisok olyan növekedés­sel számolnak, amely elegendő lesz ahhoz, hogy ez a ráfor­dítás elérje a GNP 3—3,5%-át (1969-ben a 2%-ot sem érte el ez az arány). Hasonló eredményekhez juthatunk akkor is, ha más or­szágok adatait vesszük szemügyre, de a növekedés illusztrá­lására — úgy vélem — a bemutatott információk is elegen­dőek, és azt is tanúsítják egyúttal, hogy ezen „iparág” fej­lődési üteme gyakran többszöröse az egész gazdaság növe­36

Next

/
Thumbnails
Contents