Wille, Hermann Heinz: A kocsitól a gépkocsiig (Budapest, 1967)
Megszületik az autó
javítás után folytatta a próbautat. Nemsokára kigördült a gyárkapun, és kihajtott Mannheim város kapuja elé. 1886. január 29-én „gázmotor hajtású járművére” megkapta a 37 435- számú német birodalmi szabadalmat, két hónappal később pedig a francia szabadalmat is. Most ismét Gottlieb Daimler volt a soron. Azzal a szándékkal, hogy feleségének különleges születésnapi meglepetést szerez, 1886-ban megalkotta a „második első” autót, amely az első négykerekű motorkocsi volt. A vázat és a karosszériát, amely a kocsiban még szerves egységet alkotott, a stuttgarti W. Wimpff & Sohn királyi udvari kocsigyártó szállította. „Csak a két szürkét kell eléje fogni és kész a díszhintó!” — mondta az udvari kocsigyártó. Daimler sejtelmesen mosolygott. Alig gördült be műhelyébe a kocsi, máris leszerelte róla a rudat. Az ő kocsijának nem volt szüksége rúdra. Ez ló nélküli kocsi lesz, olyan kocsi, „amely csodálatos pontossággal, csak a tudomány és a művészet segítségével” mozog, mint ahogy Roger Bacon azt a XIII. században megjövendölte. Daimler a motort a bak és a hátsó ülés között helyezte el. Elöl, a kocsis — vagy helyesebben a sofőr — lába között kétfogantyús kormányrúd, a modernizált gyeplő emelkedett ki. A hengert ventillátor hűtötte, a hajtást szíj vitte át a hátsó kerekekre. Figyelemre méltó, hogy Daimler kocsijának — mint motorkerékpárjának is — két áttétele és ily módon két sebessége volt. Az első a sík úton történő gyorsabb haladás céljára, a második pedig hegymenethez. Azt, hogy az úgynevezett „petróleum motort” a valóságban benzin hajtotta, taktikai okokból elhallgatták a nagyközönség előtt. A benzin a laikusok elképzeléséiben egyet jelentett a dinamittal. Egyébként a próbautak Cannstattban ugyanolyan kielégítő eredménnyel jártak, mint Mannheimben. Karl Benz, Gottlieb Daimler és a társaság harmadik tagja, Wilhelm Maybach tudta: elérkezett az ideje, hogy találmányukat népszerűsítsék, motorkocsijukat elismertessék a szakemberekkel és a közönséggel. Egy szóval: reklámra volt szükségük. A reklámot pedig a kiállítások, az utazások (versenyre akkor még gondolni sem lehetett) és a sajtó jelentette. Benz Emile Roger-ban, a Benz-féle kétütemű gázmotor párizsi képviselőjében talált szövetségesre. Amikor Roger egyszer ellátogatott Mannheimba, Benz nem hagyta addig békén, amíg nem tett egy próbautat az új motorkocsival és nem mondta el véleményét az építőnek. Roger az 1887. évi párizsi járműkiállításon nagy reménykedéssel állította ki új szerzeményét. A lovas- és gőzkocsik közé beszorított „csodagyerekre” azonban senki sem figyelt fel. Amikor Benz néhány hónappal később Párizsba érkezett, kocsiját egy gyársarokban találta. „Az emberek csak olyan dolgokat vásárolnak, amelyeket ismernek!” — oktatta ki francia üzlettársát, majd útrakésszé tette kocsiját, és körüljárta vele a világvárost. A látvány elragadtatta a párizsiakat. Bertha asszony és két fia, akiknek Benz Párizsból való hazatérte után elmesélte az esetet, szintén azon a véleményen voltak, hogy így kell Németországban is népszerűsíteni a magánjáró kocsit. Egyik éjjel hárman kivitték a „Benziné”-t a garázsból, egy darabig tolták az úton, hogy Benz fel ne ébredjen, majd beindították a motort 33 3
