Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)

Erdész Adám: Apa és fiú

maximalizmusából adódott a nagyobbrészt önként vállalt elszige­telődés. A századfordulóhoz képest alapvetően megváltozott a község szellemisége. A dualizmus mozgásban lévő, mindenkinek helyet adó, „optimista” társadalmában természetes volt, hogy a községben működő nagy nyomda tulajdonosa aktív szereplője a helyi közéletnek. Bár Kner Izidort jellegzetes tőkés vállalkozónak tekinthetjük, élményvilága, negyvennyolcas alapokon nyugvó világlátása mégsem különbözött lényegesen a helyi intelligencia értékrendjétől. A háború után döntően megváltozott Gyoma. A klasszikus európai polgári értékrendet képviselő Kner Imrealig­­alig talált kapcsolódási lehetőséget a helyi középosztály tagjaihoz. Az izoláltságot ellensúlyozandó, feleségével együtt úgy rendez­kedtek be, hogy a család belső élete mindenért kárpótlást nyújtson. Természetes, hogy a gyerekekre is áthárult az elszigeteltség, ezzel szemben nagy figyelem és végtelen szeretet közepette nevelked­tek. Életükből kimaradtak azok a kellemetlen élmények és konflik­tusok, amelyeket a hasonló korú gyerekek jobbára megismernek. A megfelelő szintű iskoláztatás biztosítása mellett az elszigetelt­ségből adódó hátrányokat akarta a család feloldani, amikor úgy döntöttek, hogy mindkét gyereket Pesten taníttatják. Hogy a köl­csönösen nehéz elszakadást könnyebbé tegyék, az első évet Pesten töltötte a gyerekekkel Kner Imréné is. A családi szokásoknak megfelelően sűrűn fordultak a levelek Gyoma és Pest között. Kner Imre leveleiből egy, a részletekkel és az elvekkel egyaránt számoló, konzekvens nevelési program bonta­kozik ki. Bár az elszakadás idején Kner Mihály még csak tizenkét éves volt, apja mégsem az életkornak látszólag jobban megfelelő részfeladatok kijelölésével kezdte meg az utódnevelést. Már a kez­det kezdetén pontosan meghatározta azt az utat, amelyet fiának végig kellett járni, hogy eljuthasson a célhoz. Mihály még csak második-harmadikos gimnazista volt, amikor apja határozottan tudatosította benne, hogy egy igen nagy felkészültséget és felelős-83

Next

/
Thumbnails
Contents