Almay György - Bognár Istvánné - Séthy Imre: Iparjogvédelem. Kézirat - Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából 4251. (Budapest, 1964)

Védjegyjog

A szerződés megkötése A szerződési akarat és kifejezése A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges kérdésekben való megálla­podása szükséges. Nem kell megállapodniok olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály, illetve kötelező alapfeltételek rendeznek. Aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, szerződési nyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta, vagy felismerhette. Ha a felek a szerződéskötéskor ugyanabban a téves feltevésben voltak, a szerződést bármelyikük megtámadhatja. Akit a másik fél megtévesztéssel vagy jogellenes fenyegetéssel vett rá a szerződés megkötésére, a szerződési nyilatkozatot megtámadhatja. A szerződés létrejötte: A szerződés jelenlevők között abban az időpontban jön létre, amikor az ajánlatot elfogadják, távollevők között pedig akkor, amikoi az elfogadó nyilatkozat az ajánlattevőhöz megérkezik. Ha a szerződés létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése, vagy ható­sági jóváhagyás szükséges (pl. ujitási vagy találmányi szerződéseknél bizonyos értékhatáron felül minisztériumi jóváhagyás), ennek megtörténtéig a szerződés nem jön létre, de a felek nyilatkozatukhoz kötve vannak. A beleegyezés, ille­tőleg a jóváhagyás megx őrt ént ével a szerzoués - ha jogszabály kivételt nem tesz - megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal jön létre. A szerződés alakja: Szerződést - kivéve, ha jogszabály másként rendel­kezik - akár szóban, akár Írásban lehet kötni. Jogszabály ugyan nem írja elő, mégis helyes - a bizonyítás megkönnyítése végett - az újítás vagy találmány kísérletezésére, ill. megvalósítására vonatkozó szerződést Írásban megkötni. A gyakorlat az Írásbeliséget általánossá tette. Ugyancsak helyes - és gyakor­latilag meg is követelt - a szabadalom átruházására vonatkozó szerződést írásban megkötni (a magánszabadalom tulajdonosa közokiratban teszi meg át­ruházó nyilatkozatát) és a szabadalmi lajstromba bejegyeztetni. Ez védelmet biztosit harmadik személyek későbbi jogszerzése ellen. Ha jogszabály, vagy megállapodás Írásbeli alakot rendel, legalább a szere­ződés lényeges tartalmát írásba kell foglalni. Ha az írásbeli alakot jogszabály rendeli és a szerződő fél nem tud, vagy nem képes írni, a szerződés érvé­nyességéhez közokirat, vagy teljes bizonyító eredü magánokirat szükséges. Ha a szerződés érvényességéhez alakiság szükséges, megszüntetése vagy felbontása is csak megszabott alakban érvényes, kivéve, ha az annak megfele­lő tényleges állapot a felek egyező akaratából létrejött. 17.- 127 -

Next

/
Thumbnails
Contents