Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gazdasági világválság káros hatása 1874-től 1876-ig
Falke jótanácsa azonban nem talált segítőkezekre. Fischer hiába akarta élete nagy művét, a gyárat újabb államkölcsönökkel megmenteni. Úgy látszik a bécsi nagy krach súlyos gazdasági következményeit e nemzeti műiparnak is tudomásul kellett vennie. Esterházy Pál is kérő levélben fordult gróf Zichy József kereskedelemügyi miniszterhez, felidézve az 1857-es évet, amikor atyja kezessége folytán mentették meg a gyárat. A falu lakói is mesterségükre, művészetükre hivatkozva kérvényt nyújtottak be a kormányhoz. Ebben előadták, hogy amióta Herenden a gyár életképesen működik, a falu földhöz tapadt zselléreiből iparosok lettek, s a falunak nemcsak gazdasági helyzete, de külső képe is előnyösen megváltozott. A gyár leállítása a község pusztulását jelentené.(112) Minden kísérlet eredménytelen volt, az államsegély elmaradt. 1874 januárjában megérkezett Herendre a minisztérium elutasító válasza. Ez év július 13-án a Veszprém megyei rendkívüli közgyűlés is döntött a gyár kölcsön iránti kérelmében. Elutasító válasza így hangzott: „A megye közönsége bár milly meleg részvéttel viseltetik is a herendi porczellángyár világhírűvé emelkedett jelenes tulajdonai iránt s annak továbbra is fennállhatását és jó hírnevének emelkedését óhajtja, azonban a megye nincs olyan helyzetben, hogy kölcsönt tudjon folyósítani.”( 113) Sőt a gyár 1874. évi községi pótadó leszállítás iránti kérelmét is visszautasították.! 114) Az év végére a gyár csődbe jutottá 115) A csődnek kétségtelen egyik oka a 73-as gazdasági válság volt, amelynek hullámai még 75-ben is erősen éreztették hatásukat,! 116) egészen váratlanul ott is, ahol egyáltalában nem várták: az állami hitelekben. Lassan végigjárta a megindult pusztulás a gazdasági élet minden területét, mindenütt elsöpörve a rosszal a jót is. De függetlenül a beállt válságtól, hiányzott az állami apparátusban az a segítőkészség, amely már nagyobb viharok idején — mint a szabadságharc alatt is — Herend művészetét megmenthette volna. E válságos napokban érkezett a perzsa sah V. osztályú „Nap és Oroszlánrendje”, az orosz cár III. osztályú „Szent Szaniszló rendje”.(117) Az 1873-as bécsi kiállítási szereplésért Ferenc József a „Tudomány és művészet” aranyéremmel tüntette ki Fischert. Mindezt Fischer már csak mint egy nagyszerű múlt utolsó elismerését fogadta. A bajok, a nehézségek minden oldalról tornyosultak. Fiai valóságos támadást indítottak apjuk addigi gyárvezetése ellen. Többek között azzal vádolták, hogy sohasem az üzleti hasznot nézte, hanem remekeket akart alkotni. A gyár nagyobb jövedelmezőségét sürgették, „népes családjukeltartása” érdekében. „Olyan árucikkeket kellene gyártani, amelyekből haszon is van, nemcsak művésziesek” — volt a Fischer fiúk véleménye. 1876 májusában a csődöt feloldották. Még ez évben a gyár résztvett a szegedi kiállításon. A kiállítás visszhangjából látható a válságos napok hatása: „A világhírű herendi gyár szerény terjedelmű kiállítmánnyal jelent meg. Ezen gyár financziális szerencsétlenségei ismeretesek, de magától érthető, hogy művészeti szempontból ez nem alterálja a kiállított tárgyak értékét. Bécsben ezen egy gyár még teljesen dominálta a magyar porcelánipart — ma már mellette több más gyár is feltűnt.”(118) Az anyagi gondokkal terhelt magas művészi színvonalhoz mindvégig ragaszkodó, a munkában elfáradt gyáros visszavonult Tatára, s a gyárat végleg átadta fiainak 1876-ban.(l 19) Fischer életének mindig éltető eleme az alkotás, a munka volt. 76 éves korában is az ősi tatai családi fészekben A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG KÁROS HATÁSA 1874-től—1876-ig 47
