Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gyár története 1839-től 1846-ig
Fischer megjelenésével 1839-ben valóban új korszak kezdődött Herenden; áttérés az igényesebb termelésre, amelyet az első években tőkéje biztosított.(32) Sajátkezüleg írott mérlegkönyvének tanúsága szerint 1840-ben mintegy 40 ezer forintnyi tőkével rendelkezett. Készpénzével nem hazárdozik többé más irányba — mint korábban láttuk—, egyetlen tőkebefektetése most már csak a herendi gyár, egyetlen szakmai törekvése az igényes európai szintű termelés, egyetlen kereskedelmi célja: piacszerzés. A veszprémi levéltár 1840-es évekből származó peres ügyek iratai között gyakran találkozunk Fischer jótállási, szavatossági pereivel. Ezek kőműves, ács és nagyarányú gépészeti munkák elvégzéséről tanúskodnak. Többek között a 40-es évek elején 5 máztörő, 4 őrlőgép felszereléséről értesülünk. A Pesti Hírlap is fejlesztésről számolt be: az épületben van egy úgynevezett „hármas szász" kemence (meisseni típus) és a további építkezések során „még két kemence nemsokára be fog végeztetni”. A műszaki fejlesztés mellett komoly gondot jelentett a szakszerűen betanított munkások alkalmazása. A gyárnak ez a törekvése egybeesett a reformországgyülésnek a céhrendszert gyökereiben megtámadott rendeletéivel, melyek — nemzeti érdektől vezérelve — megengedik az iparos számára „mindennemű segéd és segédmunkások szabadon való alkalmaztatását”.(33) így a környékbeli fazekasok mint korongosok és igen szép számban idegenből jött porcelán szakmunkások, főleg festők nyertek alkalmazást. A Pesti Hírlap is felhívta Veszprém vármegye lakosságát, hogy támogassák kezdő lépéseiben a herendi porcelángyárat, mert „a munkások legnagyobb része helybeli lakosokból áll, egész esztendőn át foglalatosság ajánlkozik... egyszersmind alkalmuk van gyermekeiket az ipar egyik legjelesebb ágára taníttathatni”.(34) A gyár létszáma 1841-ben már az 54 főt is elérte, amely komoly termelésre enged következtetni. 1840. október végétől 1841. november 1-ig egy kemencében 15962 forint 31 kr értékű árut égettek ki, az építési kiadások 1839 óta 26785 frt 57 kr-ra rúgtak. Fischer hamarosan terjeszkedésre is gondolt, 1840-ben megvásárolta a gyárhoz eddig csak bérletileg hozzátartozó fundust Barcza Pál szolgabírótól, majd „az utcai színre az országút mellett egy emeletes s' cserépsindellel fedett bátorságos fundamentumból új. nagy épületet célszerűleg készítetett”. (35) Fischer nemcsak a külső lehetőségek, a tárgyi feltételek megvalósítását tűzte ki célul maga elé, hanem a gyártás korszerűsítését, a technikai színvonal emelését is. Amikor hitelleveleivel, Stinglnek nyújtott újabb és újabb kölcsöneivel gyakorlatilag már-már a gyár igazi tulajdonosává lett, nem számolt a feltaláló-kísérletező Stingi komoly nehézségeket okozó hiányával. Fischer Stingllel szembeni eljárásmódja miatt azonban magára maradt, mert Stingi 11 éves tapasztalatait, kísérleteinek eredményeit, titkait gondosan megőrizve kilépett Herend kötelékéből. Tévednek, akik azt hiszik, hogy a porcelán előállítása akkor már nem volt titok, hiszen összeállítását az osztrák, német, cseh és lengyel egyetemeken tanították, sőt a porcelánkészítés receptje nemcsak Baumgarten és Littrow munkáiban, hanem már magyarul is megjelent. Ennek ellenére a drága és nehezen megszerezhető alapanyagokkal való megfelelő takarékosság számtalan massza előállítását tette szükségessé. Ezeken túlmenően az alapanyag számtalan színbeli, minőségi és keménységi variánsa a porcelánmasszák A GYÁR TÖRTÉNETE J839-től 1846-ig 17
