Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

AZ ÁRADÁSRÓL.

abban a körülményben rejlik, hogy a víznek ki kell térnie, a mi a kitérési ponton szükségképen a víznek feltorlódásával, tehát a főzsilipnek (12. kép ?s.) és gátjának ostromlásával jár.

A hol a tavaszi olvadás nagy vízárral jár, vagy a nyári záporok gyakran és nagy mértékben járnak, ott legjobb, ha a víz árkát az egész tósorozaton végig vezetjük, ág)', hogy a középen fusson; így tóról-tóra egyegy a gát közepére eső erősebb zsilipet ny kép) építünk, mely azután rácscsal van védve. Itt tehát a barátzsilipek elmaradnak. De a fősúly a gátak építési

2y kép. Áradásos helyen való gátépítés.

módjában van. Ilyen áradásos völgyületekben a gát koronáját nem építjük vízszintesre, hanem oly módon domborúra, hogy a legmagasabb pont a zsilip közepére essék. A 2;. kép ezt világosan megmagyarázza. Itt ?s a zsilip; a mikor az ár a tóba betódult és felduzzadt, akkor csak kis része bukik át a zsilip párkányán; a víz tömege az a a gát sarkokon bukik át s ez megtöri a roham erejét is. Ha a gát jól be van gyepesedve, a nagy vizet is kár nélkül kibírja, föltéve, hogy a roham nem tart hetekig.

De nemcsak a gátra, hanem a halakra való tekintetből is igen fontos a gát domborúsága, mert a víz a