Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
II. A tógazdaság okszerű gyakorlata
A KEZELÉS. ÓT A TÓGAZDASÁG KEZELÉSE. iMég mindig abból a föltevésből indulva, hogy a tógazdaság fekvés, víz és tálajalakulás szerint legkedvezőbben van berendezve, lássuk a kezelést is. Az első lépés, amelytől az eredmény lényegesen függ s a mely éppen ezért nagv körültekintést és állandó gon dosságot követel, az ívó tóban való hasítás bekezdése. A bekezdés főfeltétele. A bekezdés pillanatáig valamennyi tónak szárazon kell állania, még pedig két főoknál fogva: először azért, mert előmozdítja a táplálék gvors és bő fejlődését, másodszor azért, mert meggátolja a hal ellenségeinek, melyek legtömegesebben a vífben élő bogárságból telnek ki, úgy betelepedését, mint felszaporodását is. A kezelés egész folyamatán végig ezt az utóbbi tételt folvton szemünk előtt kell tartanunk. Mind a két tétel tehát azt követeli, hogy mindenik tó mindaddig. a míg a bele tartozó hal nincsen meg, szárazon álljon. A kölcsönösség. A ki ezt a viszonyt figyelmen kívül hagvja, tehát nem érti azt a kölcsönösséget, a mely az állatok között fennáll s a melyet Darwin nyomán «létért való küzdelemnek» nevezünk, az csodálkozással fogja tapasztalni, hogy a halivadék, különösen zsengébb korában, fogyva fogy; tehát sikert nem fog érni. A dolog fontosságánál fogva helyén való, hogy legalább két-három lénnyel ismerkedjünk meg, a mely elszaporodva, tönkre teszi a hasítás eredményét.
