Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

A TÓGAZDASÁG OKSZERŰ GYAKORLATA.

harmadikat pedig a kettő közé igazítjuk be; a három rúddal meghatározott egyenes vonal közeit pedig kiczövekeljük. Ha az árok hosszúsága nem nagy, kifeszített zsinórral is boldogulunk.

A tó /e/zeA'e. Egyike a legfőbb körülményeknek, hogy a tó fenekének szánt területet ne bolygassuk addig, a míg csak hullámos, mert a termő talaj a hal növekedésének legfőbb feltétele. Igaz, hogy ilyen módon a tó mélysége nem lesz egyenletes; de ez két oknál fogva is jó. Jó azért, mert a hal például borús, hideg vagy szeles időben mélyebb vizet keres; és jó azért is, mert a hal táplálékja is különböző mélységű vízben tenyészik ; föltéve, hogy a különbség nem nagy. Természetes, hogy a tó fenekén található valóságos lyukakat be kell temetni, mert az a hal, a mely ezekbe vonul, a tó lecsapolásakor nem jön a zsiliphez. Ezeket a lyukakat termő földdel kell betömni, a földet le kell sulykolni és fűmaggal bevetni.

A zsilipek. A tógazdaság zsilipjeinek rendszere a hal élettulajdonságaira van alapítva. Ha t. i. felhúzó zsilipet akarnánk alkalmazni, mely alul bocsátja ki a vizet, a hal untalanúl szökésen törné magát, tehát legalább is nyugtalankodnék, a mi súlyára nézve mindenesetre visszaható; ha a felhúzó zsilip elé bármily sűrű rácsozatot alkalmazunk is, a hal oldajön, a kirohanó víz a rácshoz csapja s a hal roncsolja testét. Másképen áll a dolog, ha a lebocsátást a víz átbukásával végezzük, mert ekkor a víz nem fenék felől, hanem a szín felől áramlik és fogy, a víz feneke ellenben nyugodt s így a hal is nyugodt marad.

^4