Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
I. Bevezető rész
A HALASVÍZRŐL. ?9 gosok, addig az alsóbb folyáson, a hol a völgyek már határozottabban tágulnak, már a ponty fizetni kezd. A nép szava itt is bizonyos értékkel bír, mert vannak tájak, a hol a közhalász a márnát tartja főhalnak; németül Barbe, a Szepességen Parm, oláhul Mreane, tótul Mrena. A mi a márna színtájon alul következik, az mind a dévér keszeg — Abramis Brama L. — színtájához soroltatik, s ez azután színtája a tőpontynak, a fogas süllőnek s számos más halnak is. Ez a közhalász felfogásával is talál, kinek szemében a maga táján a «dévér» mindig a főbb halak közé tartozik. Az osztályozás ennélfogva az, hogy az a gyűrű, a melyet a Kárpáthegység —• a szó tágasabb értelmében véve — a nyugoti rész Kis-Kárpátjától kezdve, Felső-Magyarországot éjszakról, a Székelységet keletről, a szászok földjét délről befoglalva s Báziásig terjedve, körülkerít: mindez az előhegység magasabb részével együtt a sebes pisztráng sántája; hozzá járul még a Biharhegység is. Ellenben az egész magyar Alföld, egyátalán sík, a dunántúli rész alsóbb folyásai s az egész erdélyrészi Mezőség a dévér keszeg illetőleg tőponty színtája. A magyar vizek haltermő tulajdonságairól, mélyebbre ható véleményt ez idő szerint — a már érintett hiányoknál fogva— mondani nem lehet; de ez különben sem lehetne egy kis műnek feladata, mely bevallja, hogy tárgyának csak rövid foglalatját óhajtja adni. Különben is, bármily alacsonyra szállott legyen a magyar vizek halállománya, maradt még annyi a szín-
