Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

I. Bevezető rész

A TÓSÁGOK VISZONYA.

27

úgy áll, hogy a nagy folyóban sem ívik a hal bármely resten, még akkor sem, ha különben áradásos és kellőképen átmelegedő; még pedig azért nem, mert a foganatos hasításhoz szükséges feltételeknek egyike vagy másika hiányzik. Élettanilag véve pedig a legfontosabb és valóban elvi jelentőségű az, hogy ha egy folyót csak részben szabályozunk is, ennek a szabályozott résznek hatása van az egész folyó természetére, különösen akkor, ha medret szűkítünk, vagy kanyargók átmetszésével a medret rövidítjük: mind a két esetben a folyás változik s változnak vele az állatéletnek, tehát a halnak is összes életviszonyai is.

Innen van például az a sokak szemében oly csodálatosnak tetsző jelenség, hogy a folyók bizonyos pontjáról a hal végképen elmarad, noha azokon a pontokon emberemlékezet óta, talán — a történet tanúsága szerint — már a régi korban is, híres halászat folyt. Egy átmetszés elegendő arra, hogy a haltáplálék fejlődését megakassza s ekkor a hal is elmarad.

A tóságok viszonya. A kifejtett elvek azt is megmagyarázzák, hogy viszonylagosan a tóságok hala fogyott meg kevésbbé; még kisebbített ártérrel biró tavaknál is. A jelenség oka elég érdekes arra, hogy kifejtését egy kis képhez kössük.

A negyedik képen látjuk a tó átmetszetét, hol csak ci lehet a foganatos ívóhely, a midőn t. i. a tavaszi áradás a tó rendes vízszinét (v) feldagasztja (R), a míg t. i. a tó ősi állapotban van; ha azonban a tó víztömegét csatornázással leszállítjuk, annyira, hogy az áradás csak az r színvonalig ér, akkor az ívóhely java (a)