Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

I. Bevezető rész

A HALÁLLOMÁNY MEGAPADÁSA.

esik, ez utóbbi pedig, földtani alakulat szerint, a pusztaképző korszakhoz tartozik, melynek vizeit roppant halbőség tüntette s tünteti ki hasonló területeken még maiglan is, ha azok a vizek ősi állapotban megmaradtak, a miről az ily puszta alakulaton haladó Volga folyó világosan tanúskodik.

A\ állapotok tanúsága. A tanúság ennélfogva az, hogy a régi időkben vizeink a halat bőven termették ; s noha a halászat népfoglalkozás, a hal köztáplálék volt, a bőség mégis megmaradt. Ezt másból, mint a halasvizeknek bizonyos állapotából kimagyarázni nem lehet s épen azért ennek az állapotnak fölismerése elsőrendű feladat, még pedig azért, mert a hal tenyészetére egyáltalában, a tógazdaságra nézve pedig különösen elvi jelentőségű.

Mielőtt azonban a mondott állapot meghatározásába bocsátkoznánk, számba kell vennünk a mai halszegénységet is, mert ez is elvi fontosságú.

Már e könyvecske beköszöntője említi, hogy a magyar halaspiaczon a külföld hala kezd uralkodni, a mi már magában is halasvizeink elszegényedésére vall; említi azt is, hogy a bokorbeli halász rossz napszámbért is alig keres kemény munkájával, noha a hal ára nagy; rámutat arra, hogy a hal megszűnt köztáplálék lenni, a polgári háztartásból mindinkább kiszorul s leginkább csak sátoros ünnepen az asztal ritkasága; végül érinti, hogy a mi van is, leginkább u. n. döghal. Mindez és még sok egyéb a halállománynak rendkívüli megapadását jelenti, melyet nem lehet csupán és egyedül a túlságosan űzött halászatnak betudni, mert a történet

I?