Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
VI. A fogas süllő tenyésztése
120 A FOGAS SÜLLŐ TENYÉSZTÉSE. A lógós tenyésztés. Minden nagyobbacska tőpontytenyésztés mellett tarthatunk egy kisebb terjedelmű fogas süllő tavat is, például félholdnyit, hol <;o—60 összeszerzett, átlagvéve negyed kilós halat könnyen felnevelhetünk, még pedig a pontyivadék fölöslegével, a melyet az első és második növendék tóból rendesen nyerünk; sőt bebocsáthatjuk a hasító tónak nagy fölöslegét is, a melyet a termetesebb fogas süllő is mohósággal bekapkod. Egy másik mód az, hogy a tőpontyok lehalászó tavában alkalmazzuk, kivált akkor, ha a pontyokat három éven túl is tovább tenyésztjük s nem különítjük el az ivarokat. (V. ö. 77. 1.) Ekkor a negyed éves pontyok a lehalászó tó szélein szükségből és nagy tömegben megívnak, az ivadéknak pedig bizonyos százaléka ki is kel. Ha ebben az esetben minden tíz tőpontyra egy-egy kis, például 20 dekagrammos süllőt bocsátunk a lehalászó tóba, az a kikelő pontyivadékból őszig még egyszer akkorára növekedik; sőt a fogas süllőnek — illetőleg csukának — bebocsátása okvetetlenül szükséges is, mert különben a tőponty-ivadék táplálék dolgában versenyre kél a nagy tőpontyokkal, a mit ezek növekedés dolgában okvetetlenül megsínylenének. Ez az, a mit lógós tenyésztés alatt megkülönböztetni tartozunk. A tis^tci tenyésztés. Az előbbiekre való tekintetből, a tiszta tenyésztés alatt az ívás vagy hasítás során kezdődőt kell értenünk, a mely tehát lényegénél fogva, s azontúl, a mit a vízről és a tavak berendezéséről álta
