Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
III. A váltógazdaság
A FORGÓ VÁLTÓGAZDASÁG. IOI végén járó lehalászásig bennmaradnak. Itt az egész eljárás alatt 80—I >o° o-kal gyarapodik a hal. A lehalászás után a tavakat lecsapoljuk s azok télen át szárazon maradnak. Tavaszkor mindenekelőtt gereblvével tisztogatjuk, a netalán mutatkozó foltokat megmunkáljuk, fűmaggal bevetjük s azután újra végezzük a forgót. Lénveges. hogy a vizet a fenéken }o cm.-nél magasabbra ne dagaszszuk. Azt fogjuk tapasztalni, hogv a tőpontv akkor legélénkebb, a mikor a víz legjobban átmelegszik : ekkor mindig a fenékrészen lesz — rossz időben ellenben élénksége és étvágya megcsappan s a hal az árkolás mélvebb vizébe fog vonulni. E váltógazdaságnak valóban nagv haszna nyilvánvaló. A hatások kölcsönösségére alapítva lehetővé válik. hogy hal után és fű után jövedelmet teremtsünk. a nélkül, hegy a talaj termőerejét bármely irányban is megcsorbítanók. De a haszon még megváltozott viszonyok között is fennmarad, mert föltéve, hogy a halas gazdaság annyira fejlődnék, hogv a nagy verseny jövedelmességét leszorítaná: megmarad a vízzel elárasztható. tehát okszerűen öntöztethető terület, a melyen a nem öntözhető területekkel szemben a termés háromszorosát minden trágyázás nélkül is elérhetjük, legyen a termesztmény takarmány vág)' bármi más gazdasági növevénv. A forgó váltógazdaság. A forgó váltógazdaságra. a mint már tudjuk is, maga a tiszta tógazdaság is reávezet: a mennyiben egyfelől a tápláló erőnek felújítása, másfelől a tavaknak a hal ellenségeitől való
