Szathmáry László: A gyufa története a XIX-ik század végéig. A zajtalanul gyúló foszforosgyufa feltalálójának Irinyi Jánosnak emlékére - Kis Akadémia könyvtára 17. (Budapest, 1935)
I. A mártógyufa
tására szolgáltak, de kétségtelen, hogy azonos összetételük folytán mártógyufa keveréknek is megfeleltek. Ezután még sok anyaggal kísérleteztek, így cukorporral, benzoegyantával stb. 1822-ben S. Kees, az alsó-ausztriai gyárak kommiszáriusa a következő gyujtókeveréket ajánlotta: 18 s. r. káliumklorát, 3 s. r. keményítőpor, 3 s. r. kénvirág, lü s. r. arabgumi. A magyar születésű Römer István a következő gyujtókeveréket szabadalmaztatta Bécsben: 250 s. r. káliumklorát, 328 s. r. kénvirág, 47 s. r. kolofonium, 47 s. r. arabgumi, 31 s. r. tragantgumi, 47 s. r. cinober. 1820-ban F. Wurzer marburgi egyetemi tanár tankönyvében, amely három kiadást is megért, a mártógyufa készítéséről így írt: „Az oxichlorinsavas kálit (KC103) gyors gyújtó készítésére is felhasználják. Fapálcikákat, mintegy hat vonal mélyen (körülbelül 13 mm), amelyeket előzőleg olvasztott kénbe mártottak, olyan pépbe merítettek, amely tragantgumi-oldatból, oxychlorinsavaskáliból, cukorból és cinoberből készült. Ha ezeket a fapálcikákat száradás után kénsavba merítették, vagy még inkább amianth-tal (azbeszt) átitatott kénsavba, akkor a keverék fellobbant és a gyufa meggyulladt.“1 F. Wurzer-nék ez a leírása azért jelentős, mert mutatja, hogy a mártógyufa készítése 1820 körül már oly elterjedt volt, hogy tankönyvekbe is belekerülhetett. 1825- ben J. A. Buchner (1783—1852) a gyógyszerészek részére mártógyufa készítéséről szóló előírást hozott nyilvánosságra. Ezen az alapon úgyszólván minden jobb gyógyszertárban készítettek mártógyufát. Ez a magyarázata annak is, hogy a gyártásnál feltűnt újítások nagyobbrészt gyógyszerészektől erednek. 1826- ban a „Hasznos Mulatság“ című folyóirat így írta le a mártógyufa készítését :2 ,,A’ száraz fenyőt, vagy nyírfát három ujjnyi vastagságú törzsök darabokra vágják, ennek egyik felét meggyalulják, hogy szálka ne keveredhessék a veres bimbóba (gyufafej), s azután ezen darabot vékony szeletekre haso-1 F. Wurzer: Handb. d. popul. Chemie. Leipzig. 1820. 435 1. — 2 Hasznos Mulatság. 1826. I. 158 1. 16
