Szathmáry László: A gyufa története a XIX-ik század végéig. A zajtalanul gyúló foszforosgyufa feltalálójának Irinyi Jánosnak emlékére - Kis Akadémia könyvtára 17. (Budapest, 1935)
I. A mártógyufa
9 Ehhez csatlakoztak a pirofor-ötvözetek is, amelyek ritka fémekből cerium, lanthán stb. és vasból, nikkelből, mangánból stb. készültek s karcolásra szikralángot adtak. Ez a mechanikai gyújtók váza, amelynél sokkal érdekesebb a kémiai gyújtók története. I. A MÁRTÓGYUFA. (Tunkfeuerzeug. Tunkhölzchen. Briquet oxygéne.) A gyufák egyik alakja a mártógyufa volt. A mártógyufa nem tartalmazott foszfort, bár amikor piacra hozták, nemcsak ismerték a foszfort, hanem Angliában gyártották is. Abban az időben a foszfor olyan drága volt, hogy gyufagyártásra senki sem merte felhasználni. A mártógyufa nyersanyaga a káliumklorát volt, amelyet Johann R. Glauber (1604—1663) fedezett fel. Ő azonban nem vette észre e vegyület értékét. Az angol William Higgins már sokkal határozottabban írt róla 1786-ban „Experiments and observations relating to acetous acid etc.“ című munkájában. Itt leírt egy sót, amelyet klór hatására alkáliából kapott, s amely „a salétromhoz hasonlóan“ viselkedett. A kálíumklorátot tisztán, a híres francia kémikus, Claude Louis Berthollet állította elő, ezért sokan őt tartják felfedezőjének. 1786-ban ugyanis Cl. L. Berthollet azt kutatta, hogy miként viselkedik a klór langyos káliumhidroxid-oldatban.1 A kísérletezés eredménye a tiszta káliumklorát előállítása volt. Cl. L. Berthollet még éveken keresztül tanulmányozta e vegyületet, amíg sikerült összetételét feltárni és oxigént könnyen átadó tulajdonságát megállapítani. A kiváló kémikusnak a káliumkloráttal nagy tervei voltak. Lőpor gyártására akarta felhasználni. Azt hitte, hogy a salétromot ezzel feleslegessé teszi.2 Kísérletezés közben ugyanis 1 L. Darmstädter: Handb. z. Geschichte d. Naturwissenschaft 244.1- — 2 M. Speter : Die ersten Explosionen v. Gemischen aus Chlorat u. Schwefel. Zeitsch. f. Schiess- u. Sprengstoffwesen. 26. Jhg. 1931. Nr. 11.
