Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)

III. A felszabadulástól az államosításokig 1945-1949

fázisú, 30 db háromfázisú két merőrendszeres (Hd3) és 20 db három mérőrendszeres (Hd.4) számlálót tudott előállítani. Ezen kívül évi 1000 db kapcsolóóra és 5 ezer db csengőreduktor gyártására rendelkezett kapacitással.

Szovjet oldalról nehezményezték a késedelmes szállításokat. Sztoljarov ezredes személyesen tekintette meg a számlálógyárat. A szovjet ezredes a 3 műszak bevezetését kérte, de ezt megnehezítette a hitelesítő terem szakmunkásainak hiánya és a mostoha munkahelyi körülmények. Az ablakokat nem fedte üveg és a csípős téli és tavaszi szél fizikailag is próbára tette a dolgozókat. A szovjet ezredes látogatásakor kiderült, hogy a vállalatvezetés a termelés finanszírozásával, az előlegpolitikával lényegében véve elégedett, de felhívták az ezredes figyelmét az egyre elképesztőbb méretet öltő inflációra, amely növelte a vállalat készpénzszükségletét.

A Ganz, hogy számlálógyártását legalább napi 350 db-ra felemelhesse, bővítette gépparkját. A beterjesztett beruházási program 172 700 P (1938. évi árakon) gépbeszerzést irányzott elő, amelyet a jóvátétcli munkák folyamatos teljesítése követelt meg. A számlálógyár maximális igényeit azonban alaposan megnyirbálták. Az ország gazdasági helyzete nem biztosította a korlátlan behozatalt. Csak a nélkülözhetetlen svájci gépeket kapta meg a vállalat, legfőképpen a szerszám- és kismaró műhelybe tervezett beruházásokat.

A jóvátétel! szállítások kapcsán hamarosan állami kezelésbe vették a Ganzot. 1946. december 1 -tői, ha formailag nem is történt meg az államosítás, de gyakorlatilag bekövetkezett. Mindezt a Minisztertanács 1946. november 22-i határozata rendelte el. A 100 főnél több munkást foglalkoztató vállalatokat ui. csak 1948. március 25-től államosították. A Ganz és még néhány nagyvállalat esetében azonban erre előbb került sor. A vállalat meghatározó jellegű volt az ország életében, az újjáépítésben fontos feladatokat kellett teljesítenie.

A háború befejezése utáni békés napok örömét a Ganz-gyári munkásoknál az életszínvonal aggasztó süllyedése átmenetileg rontotta. A gazdasági viszonyok stabilizálásáig, az értékálló nemzeti valuta megteremtéséig mégis helyt kellett állni, ami nem ment könnyen. A háború után fellépő élelemhiányban a Ganz gyár, a körülményekhez képest, mindent megtett dolgozói ellátásáért. A közellátás megszervezésében vezető szerepet töltött be a még 1943 januárjában megalakult Központi Élelemtár. Az élelemtár feladata azelőtt a hadiüzemi dolgozók élelmiszerszükségletének ellátása volt. Ez a kiforrott szervezet intézte a dolgozók kenyér-, liszt- és zsírellátását a háború befejezése után is. A hagyományos élelmiszerek beszerzésén kívül azonban egyre több figyelmet fordított a burgonya, hús, baromfi és egyéb táplálékok biztosítására. Vidéki élelcmszerző körutakra indultak. Már 1945 márciusában felállították az összes gyártelepen az üzemi konyhákat, ahol a dolgozók legalább napi egy tál meleg ételt kaphattak. Azt étrendben hetente kétszer hús, egyszer tészta, míg 3 alkalommal főzelék szerepelt. Az élelemtár intézménye, amelyben az üb kezdeményező és szervező szerepet töltött be, 1946. augusztus után fokozatosan elhalt. A stabilizációban a szükségszervek feleslegesekké váltak.

A forint bevezetése előtt oly mértékben romlottak az életfeltételek, hogy egyedülálló intézkedésre volt szükség. 1946 februárjában a kommunista párt követelésére államilag bevezették az ún. kalóriabérrendszert. A dolgozók hetente átla