Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)
V. A villamos műszergyártás hazai bázisának megteremtése, a Ganz Műszer Művek nemzetközi hírnevének megalapozása 1964-1973
ződéseket kívánnak kötni. Javítanak a jövőben a vállalati tanműhelyek felszereltségén is. A már kész szakemberek továbbképzése szintén napirendi feladat. A házi technikusképző, vezető munkás, mechanikai műszerész továbbképző tanfolyamok sikerrel folynak. A KGM utasítására 1973-ban ismeretfelújító-korszerűsítő tanfolyamot tartottak az ÁMGY-ben. A középszintű munkásképzés eredménye a technikusi állomány jelentős emelkedése az 1950-es évektől. A további cél olyan házi technikusképző tanfolyam beindítása, amelynek eredményeit az Országos Technikus Minősítő Bizottság is elfogadja. A mérnökök és közgazdászok szakmai továbbképzése részben a vállalatnál, részben a szakmai tudományos egyesületekben folyik. A GMM 1973-1977. évre 340 dolgozója beiskoláztatásával számol. Az oktatási programban jelentős helyet foglal el a nyelvtanulás, amelyhez a vállalat munkaidőkedvezményt nyújt és vállalja a tandíjköltségeket. Az MSZMP KB 1967. május 29-i és 1973. november 28-i határozata, az icoi 1968. sz. korm. rend. alapján megkezdett személyzeti és káderpolitikai munka gyümölcse kezd beérni. A politikai megbízhatóság, a szakmai rátermettség és a vezetőkészség hármas alapelve a gyakorlatban jól vizsgázik. A munkásosztály helyzetének megvizsgálásával kapcsolatos párthatározatra az EKM-ben felmérést készítettek 1969-ben, amelynek tapasztalatait a másik két gyárban is hasznosították. A vizsgálat szükségesnek tartotta az üzemi demokrácia fejlesztését. A GMM 1968-tól nagy súlyt fektet az ifjúság körében végzendő munkára. A KISZ-titkár az ifjúság képviseletében részt vesz a vezérigazgatósági és igazgatótanácsi értekezleteken javaslattevő joggal. A vezetés szervezeti szabályzatát 1973- ban a KISZ-szel való együttműködés érdekében módosították. A vállalatvezetés az ifjúsági törvény szellemét messzemenően érvényre juttatja. Az utóbbi esztendőkben 1 1 fiatal került vezető beosztásba, közülük 7 az ifjúsági törvény után. A hiányszakmákban 1973-t;’)! 4 társadalmi szerződést kötöttek ipari tanulókkal. Az egyetemet végzettedé kezdő fizetését 2300-2300 F-ra emelték és 3000 Ft pályakezdési segélyt is folyósítanak. A középfokú munkakörben dolgozók és a munkások továbbképzésére a Műegyetem Vegyészmérnöki Karával és a Bánki Don it Műszaki Főiskolával szocialista szerződést kötöttek. A fiatalok lakásépítését 1967-től támogatják. A GMM ekkor 40 lakástulajdonos kijelölésére kapott jogot, akiknek 28 lakást utaltak ki. Ehhez a kontingenshez 1972-ben újabb 12 kispesti lakás kiutalása járult. A kispesti szanálásokból kb. 30-40 fő kapott kedvezményes bontási anyagot. A szakszervezeti beutalók 30° ()-át a fiatalok kapják. Jelentős kedvezményekben részesíti a vállalat törzsgárdistáit, akik hosszú évek óta hűségesek maradtak a vállalati kollektívához. A vszt 1972-ben fogadta el a törzsgárdaszabályzatot. A törzsgárdatagok bronz-, ezüst- és aranyfokozatúnk lehetnek. 30 éves szolgálat után arany pecsétgyűrű jár. Számukra 2-6 napig terjedő jutalomszabadság adható. Előnyt élveznek a bérezésben, mert a kollektív szerződés alsó besorolási bérénél 5-30%-kal kapnak többet. 212