Szekeres József: Ganz Ábrahám 1814-1867. A Ganz gyárak alapítójának életrajza (Budapest, 1967)

Ganz és gyára az 1849-1852 évekbén

után is engedélyezte a hátramaradt vasanyag elszállítását. Ganz eljárása az üzleti élet szokásait tekintye nem Ítélhető el és 1852-ben a Budai Törvényszék, majd a Kir. Tábla törvényesnek mon­datta ki. /А magyar ipar szempontjából kedvezőbb volt, hogy a 4-.000 forint nagyságú pénztőke Ganz kezében maradt, mintha az el­­németesedett s Bécsben ^tartózkodó Andrássy gróf tulajdonába került volna./ Ganz előrelátása helyesnek bizonyult, mert 184-9 július 11-én bevonultak Budára Haynau csapatai. A következő napon orosz egysé­gek Pestet foglalták el. Ezeket a feszültségekkel bővelkedő nyári napokat Ganz nagyrészben a mai Szabadság tér környékén lévő Pos­­ipesch féle vendéglőben töltötte, amelynek egykor gyakori vendége volt Kossuth Lajos és kormányának több tagja is, 184-9 őszén pedig magasrangu osztrák katonatisztek vettek itt szállást. Ganz egy­részt hirek szerzése céljából költözött a vendégfogadóba, másrészt nem akart Budán tartózkodni, mert Kossuth barátsága, valamint ha­dianyaggyártó tevékenysége miatt kellemetlenségektől tartott. A Pospesch féle vendéglőben ismerkedett meg - egy konyhai baleset következtében, melynél őt kérték fel segélynyújtásra, - égett se­bek szakszerű kezelésében szerzett jártasságára tekintettel - jö­vendőbeli feleségével, a 16 éves Heisz Jozefával. Amig a leány sé­rülése kezelésre szorult, addig a J2 éves Ganz szivében komoly szerelem támadt Heisz Lőrinc pesti késesmester leánya iránt. És a­­hogy egész életében a gyors elhatározások embere volt, most sem késlekedett, néhány heti ismeretség után feleségül kérte válasz­tottját. A szegény szülők nem haboztak. A "megkért" előtt is ro­konszenves volt Ganz személye: az egyszerű öntőmunkásból kierael­­ked^tt gyár- es háztulajdonos, de ugyanakkor szerény és kedves em­ber. A fennmaradt eredeti házassági szerződést 184-9 október 24—én Írták alá, Ganz Ábrahám és tanúja Tümböck János budai városi ta­nácsnok, Heisz Jozefa, valamint szülei és a menyasszony tanúja, Wagner János. A vérzivataros napokban Ganz nem örülhetett zavartalanul há­zasságának, mert néhány nappal az esküvő után, egy vasárnapi sé­tája előtt zsandárok jelentek meg szállásán és a hírhedt Újépü­letbe vitték! Elindulása előtt alkalmat talált Henrik öccsével való beszélgetésre, akit megkért, hogy fogságba vetéséről kiméle-50

Next

/
Thumbnails
Contents