Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)

A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - A festészettől örökölt műfajok - A portré

des tevékenysége során gépe elé ült az amerikai politikai és üzleti élet megannyi jeles képviselője, felfedezők és művészek, jogászok és tengerészek, katonák és orvosok, így portréikból egy egész korszak monumentális fényképalbuma alakul ki előttünk. 16b Kissé sztereotip fotói az átlagnál magasabb művészi szinten örökítik meg modelljeit, de az ábrázolásban csak a műfaj legjobbjai, Nadar, Cárját, Cameron, Adam-Salomon mögött illeti meg hely.

Az, akit a fotóművészet története Nadar (1820—1910) néven tart számon, Gaspard Félix TournachonkénX látta meg a napvilágot. Jó tollú újságíró, éles szemű megfigyelő, akinek karikatúráin ezrek derülnek. A fényképezést megveti és mint hozzá hasonlóan oly sokan, nem tartja a festészettel, szobrászattal vagy a grafikával egyenrangú művészetnek. Mindaddig, amíg a szükség arra nem kényszeríti, hogy felhagyjon a rosszul fizetett újságírással és más megélhetési forrás után nézzen. Kapórajön író barátja ötlete, aki egy alkalommal megemlíti előtte, hogy a fényképezésből milyen jól meg lehet élni. Nadar 1853-ban műtermet nyit Párizsban. A karikatúrakészítés — amellyel ezután sem hagy fel — jó iskolának bizonyul. Híres „céltábláit" először lefényképezi, majd a fénykép után készíti gúnyrajzait. Amikor fotografál, kerüli a hosszantartó előkészületet, gyorsan dolgozik. Fotói oly jól sikerülnek, hogy Kortársaim képtára avagy Nadar Panthéonja címen album alakban is megjelenteti őket. „Ha egy tehetséges ember úgy él a fényképezés adta lehetőségekkel, ahogyan kell, olyan magasságba emelkedhet segítségével, hogy azt el sem tudjuk képzelni" — jelentette ki Delacroix 1853-ban, mintha megsejtette volna, hogy jóslata hamarosan

beteljesedik. Nadar — akit csak a kényszer vitt rá, hogy fotografáljon — szenvedélyesen megszereti foglalkozását és szívvel-lélekkel hódol annak.17 Képein a modell jellegzetes vonásai első pillantásra szembeötlőek. Alakjainak természetes tartása, élethű arckifejezése nemcsak a korabeli, de a mai szemlélőnek is feltűnő, írók, művészek, kritikusok egyöntetűen elismerték tehetségét. Sokan csodálták, de még többen irigyelték. „Magam is hasonló tökéletességre törekszem" — mondotta állítólag bánatosan Dominique Ingres, majd hozzátette: „Egyszerűen csodás, de hallgassanak róla". Paul Delaroche, a történeti festészet művelője nem félt a következtetést sem kimondani: „A festészet e pillanattól halott". Nadart—a portréfotográfián kívül — 1 858-tól18 egy másik feladat is izgatja. Azzal kísérletezik, hogy műfényben (mesterséges megvilágításban)19 fotografáljon. Esténként a Capucines körútra nyíló teraszán fényforrást helyez el. Modellül maga és munkatársai szolgálnak. Csak igen gyenge Bunsen-elemekkel rendelkezik, mégis hamar siker koronázza fáradozását. Az eredmények azonban nem elégítik ki. „Az első képek kontraszthatása túl erős. A fekete túl sötét, az arc nem elég részletgazdag, a pupillák vagy bágyadtan csillognak vagy szikrázva világítanak."193 Mindaddig egyetlen fényforrással dolgozott. Most az az ötlete támad, hogy egy másodikat is felhasználjon annak érdekében, hogy a túl erős kontrasztot kiküszöbölje. Az eredmények így már biztatóbbak. Majd újabb eszközöket hív segítségül. Tükrök alkalmazásával tetszés szerint irányítja a fényt, ha úgy tetszik, épp a túlontúl árnyékos felületekre. Olyan körülményeket teremt, amelyek a nappali fényviszonyokhoz hasonló lehetősé-83