Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - A festészettől örökölt műfajok - A portré
hogy — a korábbi szokással ellentétben — maguk válasszák meg papjaikat. így azokat a jövőben nem a királynő vagy a földbirtokos nevezi ki, hanem a gyülekezet. Hill — az események ilyetén alakulása felett érzett pillanatnyi örömében — úgy dönt, hogy hatalmas festményben örökíti meg az emlékezetes történelmi pillanatot. Midőn a lelkesedés tüze kialszik, józan ésszel rádöbben a vállalkozás nehézségére: vajon képes lesz-e megoldani egy ilyen feladatot ő, aki életében még nem festett portrét. Barátjához, Brewsterhez fordul tanácsért, aki azt javasolja, hogy készítsen fényképtanulmányokat modelljeiről. Bemutatja Adamsonnak és az újdonsült ismerősök azonnal munkához látnak. Hill ambiciózus terve sosem valósul meg, de kettőjük ismeretségéből és együttműködéséből az idővel sikerrel dacoló alkotások sora születik. Hírük gyorsan terjed és sok, e korban fontos szerepet játszó személyiség keresi fel őket edinburghi műtermükben. Együttműködésük öt esztendeje alatt mintegy ezerötszáz képet készítettek. Hill állította be a modelleket, Adamson fényképezte le őket. Gépük Daguerre-éhoz hasonlatos volt, de objektívjének csekély fényereje miatt 3—6 percig tartott az expozíció — tűző napon. Idővel új, nagyobb fényerejű objektívek jelentek meg, de Hill és Adamson mindvégig hű maradt a kissé életlenül rajzoló, első objektívhez.13 Közös munkájuknak Adamson hirtelen halála vetett csak véget. Az 1840-es évek közepe táján, Franciaországban még egyetlen papír-eljárás sem tudott gyökeret verni, oly erős volt a dagerrotípiának a közönségre gyakorolt hatása, a fémesen csillogó üveglemezek varázsa. A fényképezést művészi szándékkal művelni óhajtók kicsiny, de befolyását tekintve jelentékeny táborában egyre többen ismerték fel, hogy a fotográfia jövőjét nem a fémlemez, hanem egyedül a negatív/pozitív papíreljárás biztosíthatja. E kevesek között találjuk a korai fotóművészet számos jeles alakját. Sokuknak — Hippolyte Bayard-nak, Louis-Désiré Blanquart- Evrard-nak, Gustave Le Gray-nek — régóta igazságot szolgáltatott a (fotó)történet-írás. Egynémelyüknek — így Henri-Victor Regnault-nak — csak az utóbbi esztendőkben jutott ki a végleges elismerés. Henri-Victor Regnaultjól ismerte korának valamennyi fényképészeti eljárását. Választása mégis a Talbot-féle kálotípiára esett, amikor aktívan kezdett foglalkozni a fényképezéssel. A papírkép kínálta művészi lehetőségek késztették arra, hogy portréit — számos tudós kollégájáról — kálotipizálással állítsa elő. Negatív és pozitív képei magasszintű technikai ismereteiről tanúskodnak és a korai portréművészet kiemelkedő képviselőjévé avatják őt.13a A fényképezés felfedezése és rohamos terjedése létében fenyegette a képzőművészetnek ez idő tájt a legtöbb művészt éltető ágát, a portrékészítést. A változás alig egy évtized alatt következett be: az ötvenes évek elejére valóságos végveszélybe jutottak a korábban oly keresett portréfestők, miniatűr- és metszetkészítők. Előbb megritkultak, majd elfogytak a megrendelők és válságba jutott a szakma. Megélhetésük érdekében választaniok kellett: vagy feladják eredeti mesterségüket és felcsapnak fényképésznek — mivel a fényképezés némi rokonságot mégiscsak mutatott eredeti foglalkozásukkal —, vagy merőben más, tőlük teljesen idegen kereseti lehetőség után néznek. Legtöbbjük a fényképészetet választotta. így az 1 850-es évek újdon-77
