Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Eszközök és eszközteremtők - Sziluett és fizionotrász
képzett, amely a horzsolástól védte az érzékeny felületet és az oxidálódástól a lemezt.18 Ha a dagerrotípiát megfelelő szemszögből nézték, részletgazdag pozitív kép jelent meg. Minden példány egyedi darabnak számított, azaz nem sokszorosíthatták tetszés szerint. Ráadásul — mint a tükörkép — fordítva ábrázolta a modellt. „Viszszafordításához" egy prizmát kellett beiktatni a modell és az objektív közé.19 Sokan és sokféleképpen kísérelték meg, hogy leküzdjék mind az előbbi, mind az utóbbi akadályt; hogy sokszorosíthatóvá tegyék a dagerrotípiát, de sikertelenül. 1840-ben John Frederick Goddard (1 795 ?—1 866) jelentős felismerésre jutott. Ha az ezüstlemezt mind brómgőzzel, mind jódgőzzel kezeli, a képződő ezüstjodid és ezüstbromid réteg fényre lényegesen érzékenyebb felületet alkot. 1841-ben Antoine Francois Jean C/audet (1797—1867), a híres, Angliában élő francia arcképfényképész kimutatta, hogy a klórgőz és jódgőz keveréke hasonlóképpen hat. Goddard és Claudet ezzel bevezette a kettős érzékenyítést és a felvételhez szükséges megvilágítási idő ezáltal jóval csökkent.20 Petzval József (1 807—1 891) -1 840- ben szerkesztett lencserendszerének — amely az első, kimondottan a fényképészet céljára készített objektív volt — elterjedésével még ez a viszonylag csekély idő is tovább rövidült.21 A dagerrotípia — annak ellenére, hogy hosszas előmunkálatot, számos készüléket és műveletet igényelt22 — Európában az 1850-es évek közepéig, az Egyesült Államokban még jóval később is divatban volt. Igen szép képeket készítettek Daguerre eljárásával, de a vegyszerek és készülékek, a hosszantartó műveletsor költséges szenvedéllyé tette. Bár a fényképezés történetében az első, tömegméretben elterjedt eljárásnak számított, húsz évvel felfedezése után tökéletesen háttérbe szorította Daguerre kortársának, az angol William Henry Fox Talbotnak felfedezése. A talbo- vagy kálotipia a pozitívInegatív papírkép Az ok egészen egyszerű: William Henry Fox Talbot (1800—1877) nem tudott jól rajzolni. Nagyon szeretett viszont külföldön utazgatni és élményeit rajzokban megörökíteni.23 Állandóan azon törte a fejét, miként tudná a látottakat a lehető legnagyobb hűséggel rögzíteni. 1833-as itáliai útja döntő fordulatot hozott. „Október elejét — írja — a comói tó partján töltöttem. Szokásomhoz híven, Wollanston camera Iucidájával vázlatokat készítettem, de az eredmény sehogyan sem elégített ki. A prizmán keresztül minden oly csodálatosnak tűnt. Amikor azonban levettem szemem a készülékről és a papírlapra pillantottam, csak szánalmas ábrákat fedeztem fel rajta. Ekkor támadt az az ötletem, vajon miért ne kísérelhetném meg azt a módszert alkalmazni, amellyel néhány évvel ezelőtt próbálkoztam. Talán az segíthetne abban, hogy a természet utánozhatatlan szépségét megörökítsem. A sötétkamrában, a lencse gyújtósíkjában üveglemezen átlátszó másolópapírt helyeztem el akkoriban, amelyen láthatóvá váltak e csodálatos, a pillanat teremtette jelenségek, de amelyeket eltűnésre kárhoztatott a gyorsan múló idő. (...) Átvillant az agyamon, milyen szép is volna, ha e múló képeket rögzíteni tudnám a papíron, maradandóvá téve őket ezáltal. Tudtam, hogy az ezüstnitrát különösen érzékenyen reagál a fényre. Elhatároztam, hogy amint hazatérek, nekivágok e kísérletnek. 1 834 januárjában utaztam vissza Angliába. Egy 18
