Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A műfajok születésétől a műfajok felbomlásáig - Csendélet
tolmácsolásában — tovább mélyítette a tárgyak mindennapiasságáról kialakított, elterjedt felfogást. Midőn végigpásztázunk a fényképezés első két évtizedében készült csendéletfotók sokaságán, azt tapasztaljuk, hogy a korabeli fotográfus nem minden tárgyat tartott megörökítésre érdemesnek. Az a tény, hogy ezek száma meglehetősen korlátozottvolt, két dologra utal. Az egyikről korábban már szólottunk. A fotográfia — utánozva a festményeket — bizonyos szemlélet, rendszerező elv alapján válogatott a megörökítendő tárgyak között. Ugyanakkor — és az előzőekből következően — mindkét művészeti ágban a műfajon belül azonos kategóriák alakultak ki, amelyekben a kezdeményező újítás lehetősége valós, de nem enged túl tág teret a kísérletezésnek és a fantáziának. A másik tényező, amely egyben műfajmeghatározó sajátosság is: a csendéleten ábrázolt tárgyak mindig kettős jelentést hordoznak. A maguk konkrét mivoltában arra a tárgycsoportra utalnak, amelynek képviselői, de az ábrázolásból és a műfaj jellegéből adódóan, észlelhető metonímia révén — amelyet a tájékozott, a műfaj történetét ismerő szemlélő könnyen felfedez az ábrázolásban — mindig valami elvontra, egy vagy több fogalomra is utalnak, amely vagy amélyek érzékletesen nincs vagy nincsenek jelen az ábrázolásban.1 Miután az ilyen aurával rendelkező tárgyak száma egy adott kultúrában és egy meghatározott időszakban meglehetősen korlátozott, ez magyarázza, miért ismétlődnek ugyanazok a tárgyak, tárgycsoportok egy korszakban a különféle alkotók műveiben. A fényképen ábrázolt tárgyak alapján alakulnak/alakíthatók ki azok a kategóriák — a műfajon belüli tagozódások —, amelyek az ábrázolás kereteit szolgáltatják és amelyek között a műfaj mindaddig változatlan marad, míg maguk a keretek meg nem változnak.2 A csendélet-fényképezők e szűkre szabott kategóriák keretei között nem annyira a kép megörökítésében, inkább a kompozíció elemeinek elrendezésében élték ki alkotókedvüket. A csendéletfotográfia témacsoportjait megközelítő pontossággal egyegy kategóriába sorolhatjuk. Valamennyi témacsoport egy-egy motívum-repertórium. Azaz, azoknak az elemeknek a tárháza, amelyből a művészek az ábrázolás előtt merítenek és amelyek az ábrázolásban szerepet kapnak. Az első témacsoportot a virág- és levélcsendéletek alkotják. A leggyakrabban alkalmazott megjelenítési formában a virágot az asztalközépre vagy a kandalló szélére, márványlapra vagy vázába helyezik, csokorba kötve, vagy egy szálat magában ábrázolnak.3 A virágcsendéletek mindaddig tökéletlennek tűntek, amíg az első, széles körben elterjedt színes eljárás révén, az autokróm lemezeken a színekben és színárnyalatokban pompázó kompozíciók a XX. század első évtizedében meg nem jelentek.4 A gyümolcscsendéletek5 témaválasztását nem annyira az egyes gyümölcsök által felidézett, kellemes vagy kevésbé kellemes íz-képzetek, mint egy-egy gyümölcs sajátos formája határozta meg. Ezek ábrázolásmódjában leggyakoribb az ún. gyümölcskosár-kompozíció, amelyen a gyümölcsöket a kosárforma fogja össze és teremti meg a kép szigorúan komponált egységét.6 Más esetben e szigorú kompozíciót egy-egy, a kompozícióval tematikailag összefüggésbe nem hozható, de azt új jelentéssel felruházó, gazdagító elem (tárgy) egészíti ki, oldja fel.7 158
