Fehér Imre - Horváth Árpád: A fizika és a haladás 1. rész (Budapest, 1960)
9. Erők összetétele és szétbontása
Az eredő nagyságát könnyű megállapítani. Az egyes párhuzamos erők összegével egyenlő. Helyét a következő elv alapján határozzuk meg. Legyen adva két erő, Px és P2. A Px erő vektorát felrajzoljuk. APx erő hatásvonalát tetszés szerinti irányban metsszük egy egyenessel. Legyen az egyenes egymással egyensúlyban levő két tetszés szerinti -\-K1 és —Kx segéderő közös hatásvonala. Most megszerkesztjük a Px és -\-Kx erők eredőjét (84. ábra), azaz felrajzoljuk a Kx vektorát, végpontjába iránya szerint a Px vektorát, s a Kx vektor kezdőpontját a Px vektor végpontjával összekötő szakasz adja a K2 eredő erő vektort. Ezután a kapott eredő és P2 eredőjét szerkesztjük meg (K3). Utolsó lépésként a —Kx és a kapott utolsó részeredő (K3) eredőjét szerkesztjük meg. Nagysága és iránya azonos lesz a Px, P2 erők eredőjével, helyét a Kx segéderő és a kapott utolsó részeredő (K3) hatásvonalának metszése szabja meg. A szerkesztés azon alapszik, hogy egymással egyensúlyban levő erőket egy erőrendszerhez hozzáadhatunk, ezzel az adott erőrendszer eredőjét semmiben nem befolyásoltuk. Az eljárás egészen leegyszerűsíthető. A mozdony és szerkocsijának súlyából adódó Px, P2, .. .P7 erőket egymás után közös függőlegesre rajzoljuk (85. ábra). Ezzel megkaptuk az eredő nagyságát. Majd az egyenesen kívül felveszünk egy tetszőleges pontot. Ezzel a ponttal sorban összekötjük a Px, P2, .. .P- vektorok kezdő, illetve végpontjait. Az össze143 84. ábra. Erők eredőjének helye és nagysága