Fehér Imre - Horváth Árpád: A fizika és a haladás 1. rész (Budapest, 1960)

7. Hajítások

7. HAJÍTÁSOK

7,1. A párizsi nagy ágyú

Az első világháború egyik békésnek látszó napján félelmetes csapás zúdult Párizsra. Anélkül, hogy előzőleg bármit észleltek volna, távolról közeledő sivítás, majd utána nagy robbanás hallatszott. Itt-ott, a város egyes pontjain lövedékek robbantak.

Akkoriban már jártak repülőgépek, azért repülőtámadásra gondoltak, de a párizsi égen nyoma sem volt repülőgépnek. Mekkora volt azután a párizsiak megrökönyödése, amikor az egyik fel nem robbant lövedéket megközelítve felismerték, hogy nem repülőbomba, hanem óriási gránát.

A riadalom azért volt oly nagy, mert a front messzire volt, a legközelebbi német állások is 120 km-re voltak Párizstól. A gránát azonban eloszlatott minden kétséget, ágyúval lőtték Párizst.

Érdekes története van ennek a Párizst lövő ágyúnak, illetve ágyúknak, mert több is volt. A háború végén ugyan egyet sem találtak, mert megsemmisítették mindegyiket, de a leírások megmaradtak, és így képet alkothatunk magunknak ezeknek a szörnyetegeknek a keletkezéséről és „munká”-járól.

A német hadvezetőség a tengerpartok védelmére olyan ágyút terveztetett, amellyel 40 km távolságra lehessen lőni. Az ágyú elkészült és kivontatták az Északi-tenger egyik parti erődjébe próbalövésre. Az ágyút megtöltötték, elsütötték, és kötött léggömbről, erős távcsövekkel kutatták, hol csapódik be a lövedék. De hiába figyeltek, nem láttak becsapódást.

Megismételték a lövéseket, de mintha nyoma veszett volna az óriási gránátoknak. Csak később, amikor halász