Fehér Imre - Horváth Árpád: A fizika és a haladás 1. rész (Budapest, 1960)
6. A súrlódás
nyilvánvaló, hogy a keréken gördülő kocsit könnyebb húzni mint a szánt. (Jégen természetesen könnyebb a szánt húzni, nyomás alatt a jég ugyanis megolvad kissé, és a keletkező víz mintegy keni a szántalpat. így siklik a korcsolya is.) A kerék mellőzését egyes esetekben különleges okok indokolhatják, de ez csak kivétel lehet. így pl. Madeira-szigetén meredek utcák vannak, az utakat ökölnyi gömb alakú kövekkel rakták ki. („Macskaköves út”, azért mondják macskakövesnek, mert macskafejnyi kövekből épült.) Favagy acélperemű kocsikerék kegyetlenül rázna ilyen útón. A szigetlakok különleges közlekedési eszköze a szán. Vesszőből font karosszékek vannak a szánokon, úgy csúsztatják lefelé, hogy a vezető egy doronggal irányítja. Felfelé azután hátán viszi az alkalmatosságot. Ugyanitt ökör vontatta „szánbuszok”, azaz társas járművek is vannak. Ősi ábrázolások szerint az ókori Egyiptomban óriási szobrokat szállítottak anélkül, hogy görgőket raktak volna a teher alá. Bezsírozott deszkapályákon csúsztatták a hatalmas terheket. Visszatérve a tengely és a kerék problémájára, közismert, hogy a kocsik általában úgy készültek, hogy a kocsitengelyt szilárdan hozzáerősítették a kocsiszekrényhez, s az enyhén kúposra kiképezett tengelyvégre húzták a kereket. A kerék kiesését csapszeggel akadályozták meg. A legrégibb kocsik kereke és tengelye fából készült. Népmesékben hallhatunk néha „fatengelyes világ”-ról, mert valamikor a kocsik, órák, malmok gépeinek tengelyei egyaránt fából készültek. Fából készült régente a kerékagy is, sőt ma is így készülnek a falusi gazdák kocsijainak kerekei. Katonai, tüzérségi járművek kerekeinek agyát acélkorongból készítették, s a küllőket csavarok rögzítették. Ma az ágyúk, a katonai kocsik stb. kerekei sajtolt acéllemezből valók. A régi kocsik szekrényét néha rugózták, legtöbbször azonban rugózás nélkül készültek. A kocsi elnevezés különben onnan ered, hogy a Komárom megyei Kocs községben készítettek először jól rugózott, elegáns ,,hintó”-kat, amelyek századunk elején még közhasználatban voltak. Egy régi utazó azt írta naplójában — magyarországi útján — hogy „utaztunk a kocsi nevű szekéren”. A vasipar fejlődésével a fatengelyt vas váltotta fel, a 110