Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

II. fejezet. Technikai kultúra hazánkban az Anjou-kortól Mohácsig

Végeredményben tehát egy ilyen összekötés csökkenti a bizonytalanságot adó kilengéseket.) (21. kép.)

A XIV-XV. századtól a „luxuskocsi" (a kivételes pompára törekvők közlekedési eszköze) a „többlovas" hintó volt. Az uralkodói hatlovas hintákat aranysarkantyús vitézek kísérték. (Bellér 1986. 28.) A hintán a kocsiszekrény csatlakozási helyeire szerelt szíjak mint felfüggesztési megoldás tompították a rázkódást, egyben „hintáló" mozgást okoztak - innen a „hintó" elnevezés. (Tarr 1968. 175., 176., Rosta 1990. 87.)

A kocsi nagyobb arányú bekapcsolása a közlekedési szervezetbe azért is kitüntetett figyelmet érdemel, mert ez elképzelhetetlen lett volna az úthálózat minőségének javulása nélkül (22. kép). Mátyás híresen gyors utazásai csak részben voltak köszönhetőek a közlekedési eszköznek. Másfelől az utak állapota is igen lényeges befolyásoló tényező volt. A lovas futár a viszonylag rosszabb terepviszonyok között is közlekedhet, viszont a kerekes jármű már sokkal „kényesebb" az út állagára. A középkori jog szerint az utakat a föld birtokosának kellett karbantartani. Ahol a még megmaradt római kori és Anjouk korabeli utak állagmegóvására nem fordítottak kellő gondot, ott a kocsiközlekedés is előbb-utóbb megnehezült vagy lehetetlenné vált.

A folyópartok közötti „száraz-közlekedés" már a hídépítészet kérdésköre. Mátyás korában - 1471-ben - Ernuszt János zólyomi főispán Pozsony mellett hidat építtetett. A királyi engedély oka egyrészt az volt, hogy Mátyást magát is foglalkoztatták a hídépítések. Balogh Jolán megállapításai szerint: „Bonfini úgy tudja, hogy Filarete rajzai-21. kép. Ágyút szállító löcsös szekér Mátyás király korából

70