Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

I. fejezet. Az Árpád-kor technikai kultúrája

152.) Esztergom a tatárjárásig a magyarországi pénzverés kizárólagos színhelye volt. Később lett szerepe Budán kívül az erdélyi Offenbányának (Aranyosbánya), Pécsnek, Nagybányának, Naqyszebennek és más helységeknek. (Zolnay 1965. 150.. Pohl 1967. 84., Cédái 1982. 13.)

A technika legszélesebb körben használatos férne hosszú évszázadok óta a vas és annak ötvözetei, gyűjtőnéven a vasfémek vagy vasötvözetek. Az Arpád-kor régebbi századaiban a nyugati határszélen, Vas és Sopron vármegyékben, továbbá az északborsodi és a dél-gömöri területeken jelentős vastermelés folyt. A XII. század második felétől azonban fokozatosan a Gömör-szepesi-érchegység területére (Gölnicbánya, Dobsina, Igló) helyeződött át a vasérctermelés és a vaskohászat súlypontja. Erről is kell röviden szólni, hiszen a műszaki tudományokban, illetve a technikai gyakorlatban a vasfémeknek különös jelentőségük van. A némi intellektuális megalapozottságot is magán viselt vaskohászat Árpád-kori története szintén összefüggésbe hozható a kolostorműveltséggel. Gergely Ernő „A magyarországi bányásztársadalom története 1867-ig" című könyvében erről a következő rövid megjegyzést írta: „A ciszterciták nevéhez fűződik 1150 óta a vaskohászat fejlettebb üzemi formájának elterjedése. 1 330 előtt Közép-Franciaországban már 8-13 vasgyár működött, ..." (Gergely 1986. 39.) Némi (nem túlságosan nagy) késéssel e „fejlettebb formák" meghonosodásában is követte Magyarország a nyugati tapasztalatokat.

34