Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától

hez fűződik a XX. századi magyar könyvkiadás egyik legsikerültebb műve: „A fizika kultúrtörténete".)

A Földön kívüli kutatások lehetősége is közrejátszott abban, hogy Bay Zoltán a század második felében a hosszúság méréséhez olyan mértékegységet keresett, amely a természet valamilyen univerzális állandójához igazodik. Az ilyen egység ugyanis egyaránt jól használható a földi és a Földön kívüli körülmények között. Kézenfekvő univerzális természeti állandónak bizonyult a fénynek vákuumban való terjedési sebessége, hiszen a relativitáselmélet is a fénysebesség állandóságán alapul.

Az új méterdefiníciót a nemzetközi mértékbizottság 1983 októberében fogadta el: „a méter az a hosszúság, melyet a fény légüres térben a másodpercnek 1/299 792 458 törtrésze alatt fut meg. Más szóval kifejezve: a fénymásodperc (az a távolság, melyre a fény 1 másodperc alatt jut el) hossza 299 792 458 méter legyen." (Bay 1988. 356.) Bay Zoltán 1 986-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen tartott előadása kapcsán a következőket mondta: „Örömmel láttam legutóbbi magyarországi látogatásom folyamán, hogy a Magyar Országos Mérésügyi Hivatal már be van rendezkedve a méternek az új méterdefiníció alapján való reprodukálására." (Bay 1988. 363.)

Hihetetlenül nagy lépés ez a magyar metrológia (méréstechnika) ezer esztendejében. Gondoljunk vissza a kötet elejére, Szent István királyunk korára! Ezer esztendővel ezelőtt (és még utána sokáig) az emberi testrészekhez igazított láb, ujj, hüvelyk, lépés stb. egységeket használták. „... ezeket az ember mindig »magánál hordta.« Az ember keze, lába, mozgása kitűnő mérték, méghozzá egység és eszköz egyszerre. Csakhogy: az ujjunk sem egyforma. így egyazon mérték konkrét nagysága a használótól, illetve a használat helyétől függően változhatott és változott is." (Bogdán 1987. 50.) Mai eszünkkel gondolkodva ekkora pontatlanság tudomásulvétele, elfogadása éppoly hihetetlen, mint amennyire fantasztikus Bay Zoltán pontosságra törekvése. A XX. században már az újkori francia fizikusok méterrúdján a két finom karcolás közötti távolság sem volt eléggé pontos a méter definíciójához.

Ekkorát változott a világ! És vajon a fénysebességre alapozott hosszúságmérés a végső állomás-e? „Non plus ultra"-e ez a méréstechnikában? Vagy ez is múlandó, pillanatnyi igényeinkkel, ismereteinkkel, felkészültségünkkel, végső soron pillanatnyi önmagunkkal együtt? Adhat-e erre feleletet a Szent István-i Magyarország ezer esztendejének áttekintése? A kérdések elbizonytalanítóak, már-már szinte a riasztó bizonytalanság felé sodróak. A válaszokat nem kell, hogy mindenki egyformán a tudomány és technika mai állása szerinti racionalitásban keresse, és ebből vezesse le! Sokféle „kapaszkodó" kínálkozik, kinek-kinek hite, meggyőződése, tudása szerint. Vajda János szép, lírai versszaka is elgondolkodtató felelet a lehetségesek közül.

„Nincsen itten állatidóság-,

Ami él, mind elmúló.

Csak maga a múlandóság,

Az az örökkévaló. ”

316