Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától

Számos nagy pontosságú, érzékeny műszert igényeltek a századelőn fellendült anyagvizsgálati módszerek, a roncsolással járó eljárások csakúgy, mint a roncsolás nélküliek. A roncsolás nélküli, hibakereső anyagvizsgálatok egyik iránya a radioaktív izotópok alkalmazása volt. A radioaktív izotópok tudományos és gyakorlati hasznosítása a XX. század második évtizedétől vett nagyobb lendületet. A módszert (a radioaktív indikáció módszerét) 1913-ban Bécsben dolgozta ki a magyar Hevesy György (1885-1966) és tudóstársa, G. Paneth. (Hevesy 1944-ben ezért kapta meg az 1943- as kémiai Nobel-díjat.) „A módszer lényege a következő: a vizsgálandó, nem radioaktív elemhez kis mennyiségű, saját radioaktív izotópot adnak. Mivel az izotópok kémiailag azonosan viselkednek, ugyanúgy részt vesznek minden kémiai reakcióban, mint a jelzett anyag, sugárzásuk mérése alapján a vizsgálandó anyag viselkedése, mozgása nyomon követhető." (Vészits 1985. 343.) A radioaktív indikációnak a technikai gyakorlatban számos, fontos alkalmazása van.

A mába ívelő technikai fejlődést lehetetlen áttekinteni úgy, hogy ne vessünk egy pillantást a XX. század talán legismertebb tudományos technikai eszközére, a számítógépre. Bár az elektronikus számítógépeket is számítások elvégzésére hozták létre, a felhasználásuk ennél jóval szélesebb körű lett. „Hiszen hamar rájöttek arra, hogy minden olyan feladat megoldására alkalmasak, amelyek algoritmizálhatóak." (Szűcs 1987. 49.)

A számítógép több alapvető gondolata származik egy kiváló magyar matematikustól, Neumann Jánostól (1903-1955). (Budapesti, berlini, zürichi tanulmányok után 1925-ben lett vegyészmérnök, majd 1926-ban doktorált matematikából.) Miután működésének színhelyei többnyire Németország és az USA voltak, nem tartozott azok közé, akik közvetlen és nagy hatást gyakoroltak a két világháború közötti Magyarország tudományos életére. Személyes példájával qzonban az egész emberiség számára többször is megerősítette, hogy: „A matematikai eredmények közül sok megtalálja az utat (a fizikán és a technikai tudományokon keresztül), hogy hasznossá váljon a társadalom számára..." (Adóm 1981. 294.) Neumann egyik leghíresebb műve, a „Mathematische Grundlagen der Quantummechanik" című könyve 1932-ben jelent meg. Goldstine-nal közös munkájában kialakította a programvezérlésű elektronikus számológépek működési elveit: kettes számrendszer alkalmazása; a megépítés alapja logikai-matematikai, majd müszaki-elektronikai tervezés; a szerkezet fő részei pedig: bemenőegység, vezérlőegység, aritmetikai egység, tárolóegység, kimenőegység. Ezeknek az elveknek az általános érvénye időtállónak bizonyult.

Az elektronikus számológépek kibernetikai és logikai feladatok megoldására való alkalmazásában a század első felében Nemes Tihamér (1895-1960) gépészmérnök nevéhez fűződnek számottevő eredmények. (Elektronikus informatikai, információtechnikai tevékenységéből az 1 950-es években létrehozott első magyar televíziós kép- és hangadó berendezés szintén kiemelést érdemel.) Egyik munkájában sakkfeladványok elektronikus számológépek mintájára alapozott megfejtését tárgyalta. (Vajda 1958. 309.)

314