Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától
3 Kr iZaJiJ- 3o Zipernowsky szabadalmazott találmányainak gyűjteménye 1900-ban a párizsi világkiállítás alkalmából könyv alakban is megjelent. A 40 találmány között olvashatunk egyvágányú „vertikális nyommal bíró" vasútszerkezetről, a többfázisú áramrendszerek előnyéről, váltakozó áramok egyenárammá átalakításáról. (Cohér 1983. 322.) A villamos energiát előállító erőmű a századfordulón (és az azt közvetlenül követő évtizedekben) a vízi erőmű (mint például a tivoli) és a hőerőmű volt. A hőerőművek szilárd halmazállapotú tüzelőanyagokkal működtek, az olaj és a földgáz felhasználása még meglehetősen szűk körű volt. A nagy távolságokra történő csővezetékes szállítás számos műszaki problémáját még nem oldották meg. Figyelmet keltett Bánki professzor gázvezetékterve. Bánki 191 1-ben ismertette azt a részletes tervtanulmányát, amely az erdélyi lelőhelyek földgázának a fővárosba szállításáról szólt. (Az indítékot az 1906. évi kissármási földgázfeltárások adták.) „Munkájával nemcsak a Budapest-Kissármás vezeték tervét, hanem általában földgázvezetékek tervezésének kérdéseit is megoldotta." (Halmos 1983. 78.) 1913-ban Bánkinak sikerült a tervét elfogadtatnia, de a megvalósítás lekerült a napirendről. Ha a körülmények (technikai körülmények is) másképpen alakulnak, akkor a fővárosi villamosenergia-ellátás már a századunk elején biztos tüzelőanyag-bázist kapott volna. A villamos energia fogyasztását kezdettől fogva mérték - lehetőleg pontosan -, de ezek a mérők egyenáramúak voltak. A Ganz-gyár váltakozó áramú rendszeréhez váltakozó áramú mérők kellettek. Ebben szintén az elektromos termékek világhírű cége, a Ganz-gyár lett élenjáró. 1889-ben itt hozták forgalomba Bláthy Ottó Titusz szabadalmát, az indukciós wattóra- (Wh-) számlálót. Ezzel a váltakozó áramú villamosenergiafogyasztást lehetett mérni. (Bláthy egy további találmánya a higanyos feszültségszabályozó egyenáramú dinamókhoz, szintén az 1880-as évekből.) (Gohér 1983. 356.) A világítás energiaszolgáltatási oldalától tehát a századfordulóra elhárultak már a leglényegesebb akadályok. Hátravolt azonban még egy nagy probléma! A szénszálas izzólámpák jól világítottak ugyan, de nagyon rossz hatásfokúak voltak. A kutatások a szénszál helyett a fémszál alkalmazásának irányában indultak el. Az eredmény a vegyészet, illetve a vegyészmérnöki tudomány és a fémkohászat nagy sikere volt a XX. század második, harmadik évtizedében. Mielőtt azonban erre rátérnénk, indokolt szólni a vegyészeti és vegyészmérnöki szaktudomány korabeli helyzetéről. Már a századfordulót megelőző két évtizedben is volt a magyar vegyészeinek néhány olyan eredménye, amelyeket joggal lehet világszínvonalúnak tartani. 1887-ben Than Károly (1834-1908) a gázok móltérfogatának definiálásával, 1889-ben llosvay Lajos (1851-1936) az első ionspecifikus kémszer bevezetésével keltett fel nemzetközi érdeklődést. Az említett kémszert llosvay-Griessreagensként a nitrit kimutatására és meghatározására a XX. század második felében is használják, (llosvay a műegyetem általános kémiai tanszékének volt vezetője 1881- től.) További XIX. század végi sikerek, hogy Győry István (1861-1954) 1893-ban feltalálta a kémiai analízisben a bromatometriás titrálási módszert, 1895-ben pedig Len289 cO
