Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

VI. fejezet. Tudományos technika Magyarországon a dualizmus korától

nyitva általában valamivel kevesebb óraszámban tanítottak matematikát, de Budapesten még így sem akartak „engedni" a matematikai alapvetésből.

A nyugat-európai mérnökképzéssel való összehasonlítások sejtetik a XIX. század végi hazai mérnökképzés viszonylagos nyitottságát. Erősíti ezt az a tény, hogy az egyetemközi kapcsolatoknak távol-keleti vonatkozásban is vannak nyomai. 1890-ben a József-Műegyetem és a japán császári egyetem (Tokio) között dokumentumcsere történt a mérnökképzés tartalmi kérdéseiről. A császári egyetem elnöke Budapestre küldte az 1889/90. év almanachját, a műegyetemről pedig az időszerű tanévi programot küldték Japánba. (BME Levéltár. 3/c. 13.-31/1890. szeptember 17., Budapest. A műegyetemről elküldött anyagot angol nyelvre fordították le. Budapesti Műszaki Egyetem.)

Ezekben az években vetődött fel először a „mérnökdoktorátus" intézményének ügye, ami összefüggött a műegyetemi tudományos munka rangjának emelkedésével. Átmenetileg azonban a mérnökdoktorátus kérdése lekerült a napirendről, viszont a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter 1890-ben szabályozta az okleveles mérnöki, mérnöki és okleveles földmérői címek használatát, továbbá az ilyen munkakörök betöltésének néhány részletét.

Nem utolsósorban a műegyetem egyetemi rangra emelésének következményeként a mérnökség helyzete a millenniumi Magyarországon olyan viszonylagos rendezettségnek örvendezhetett, hogy K. Lipthay Sándor ezeket mondta kongresszusi előadásában: „A mérnöki kar címkérdése és gyakorlatjoga annyira-mennyire - legalább formailag - rendezve van. Az 1883. évi I. t.-c., az ú.n. minősítési törvény ugyanis megvalósította azoknak az óhajtásoknak egy részét, a melyeket a Magyar Mérnök- és Építész- Egylet választmánya 1881-ben - november 19-én tartott ülésében - a két esztendőn át húzódott tárgyalások végeredményéül kifejezett és a melyek az akkori viszonyokhoz képest, főleg a hivatalos állásoknak minősített egyénekkel való betöltésére szorítkoztak." (I. Techn. Kong. 1896. 7., 8.)

Az 1900-as évek legelején a mérnöki tudományok művelésének erkölcsi megbecsülésében újabb kedvező fordulat állt be. Az előzményekhez tartozik, hogy 1 901 előtt a doktori fokozat megszerzésére pályázó mérnökök külföldi műegyetemeken adták le munkáikat, és így nem a magyar technikai szakirodalmat gazdagították. (II. Vilmos német császár 1 899-ben, a centenárium alkalmából adta meg a „mérnökdoktorrá" avatás jogát a berlini műegyetemnek.) A magyarországi mérnöki doktorátusra az első kezdeményezés Zelovich Kornél kutatásai szerint az 1884/85. tanévből való. Hosszú előkészületek után a budapesti műegyetemet I. Ferenc József 1901. március 22-én ruházta fel a műszaki doktorrá avatás jogával. (Zelovich 1922. 175.) A „doctor rerum technicarum" jogának műegyetemi életbe léptetése ügyében jelentős előkészítő munkát végzett Wlassics Gyula akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter. Ettől kezdve azok a mérnökök, akik a technikai tudományok művelésére az egyetemi szintet meghaladó mértékben is kedvet, tehetséget éreztek, a magyar tudományt is gyarapíthatták alkotásaikkal - ha a fenti elismerést ambicionálták.

248