Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
V. fejezet. Technikai fejlődés Magyarországon a XIX. század kiegyezés előtti éveiben
1848 viharos eseményei nyomán az óvári intézet (a keszthelyivel együtt) megszűnt. 1 850-ben az iskola újra indult, de nem a korábbi „Albert főhercegi alapítványi" magánintézet formájában, hanem mint „Császári és királyi felsőbb gazdasági tanintézet". 1850-nel tehát Ováron állami intézményi korszak kezdődött. A mezőgazdasági technikák gépesítésének igen szerény kezdeteit jelzi, hogy az új szabályzatban a IV. (azaz a nyári) félévben érvényes tantárgyak sorában ott találjuk a Géptant. 1852-től már ekékkel, vetőgépekkel és cséplőgépekkel végzett vizsgálatok és kísérletek is folytak Magyaróvárott. Az itt kialakuló, tudományos célokat szolgáló kísérleti géppark kiszolgálására előbb egy javítóbázist szerveztek meg, majd erre a gépműhelyre alapozva jött létre a század második felében a „Kühne-féle" mezőgazdasági gépgyár. Ez utóbbi nagy fellendülési korszaka még a kiegyezés előtti évekre esett: vetőgépből 1862-ben 6 db-ot adtak el, 1863-ban 11 db-ot, 1864-ben 31 db-ot, 1865-ben 49 db-ot, 1866- ban pedig már 76 db-ot. (A vetőgépek ekkor még természetesen lófogatúak voltak.) Kühne Ede (1839-1903), a hamburgi születésű géptervező és gyártulajdonos 1863- ban vette át a mosonmagyaróvári üzem vezetését, majd ezt követően szabadalmaztatta a sorvetőgépét. A Kühne-gyár később más mezőgazdasági gépeket is gyártott, de a gyártmányjegyzéken a vetőgépek elsősége még a '70-es és '80-as években is töretlen maradt. (A XX. század alkonyán, 1990-ben a győri Rába-gyárral előbb összevont, majd attól ismét függetlenedett mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyár a hagyománytisztelők nagy örömére ismét használni kezdte a „Kühne" nevet.) 1867-ben a Magyar Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumhoz kerültek a hazai mezőgazdasági szakoktatási ügyek. A kis Moson megyei Ovár azonban még két esztendeig a bécsi kormány hatáskörében maradt. 1869-től az óvári iskola m. kir. gazdasági felsőbb tanintézetként párhuzamosan folytatott magyar és német tannyelvű oktatást. A dualizmus korának további éveiben, 1874-től, az intézmény akadémiai rangban működött tovább. A kiegyezéshez közeledve a technikai életben is egyre inkább terjedt a magyar nyelv használata. Ezt igazolják a két nagy mérnökképző intézmény tantervei, előadásai, államvizsgái. A József-lpartanoda előadásainak rendje nyomtatásban az 1860/61-es tanévben még német nyelven jelent meg, az 1861 /62-es tanévben viszont már magyarul. Az 1861-ben kinyomtatott magyar nyelvű tanrend abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy az intézmény már „Kir. József-Műegyetem" elnevezéssel szerepel benne. (Műegyetemi tanrend 1860/61. és 1861/62. címlapok.) Hasonló helyzetet látunk a mintegy fél évszázados selmeci erdészeti képzésben is. Lázár Jakab (1 824-1 895) 1848-49 és 1 867-70 között tanított. A Selmecbányái akadémián ő tanította először magyar nyelven az erdészettant. Szerzője volt az első magyar nyelven írt erdészettani könyvnek. Szobra a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen a főépület mögötti kertben látható. (1992. július 11.) Az erdészeti államvizsgáknál a magyar nyelv bevezetésének éve 1862. A szóbeli és írásbeli vizsgákra jelentkezők többsége a tanulmányait Selmecen végezte, néhányon 200
