Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

V. fejezet. Technikai fejlődés Magyarországon a XIX. század kiegyezés előtti éveiben

na azon hely szinre, melyen ... az ezen Tettes N. Vármegye által foil álitatott mai Töltések Kezdődnek, ezeknek hosszaságán folyva végben vittem az hoszaság mérését, ..." (Földmérői jelentés az 2025-ik számra az Dráva réggi Töltéseknek... 1819. augusztus holnapnak 17-dikén Pétset tartatott Kiss Gyűlésnek végzése szerént... 1819. 2384. Baranya Megyei Levéltár.) Tipikus mérnöki (földmérői) munkára és aprólékosságra utalnak a következő sorok is.

„Minden gazdának minden darab földjének széle és hossza bécsi ölben, lábban, és negyedrész lábban, a' középszerű szélesség pedig századrész ölben, - területe négyszerű ölekben holdban és illetőleg embervágóban pontosan kitétetett, a' szerént a' mint itt következik" - olvashatjuk egy 1847. évi „Mérnöki értesítés"-ben. (Baranya Megyei Levéltár. VII. 2. f. Úrbéri iratok, I. 1766-1848. Siklósi uradalom B. II. Községek iratai. 20. Szerdahely (Drávaszerdahely) 1767-1847. Telekkönyv, 1846-1847.) Réteknél, kaszálóknál a ma már kevéssé közismert embervágó értelmezésére írjuk ide, hogy egy-egy jobbágyra rendszerint 10 alatti számban esett embervágó rét, kaszáló; vagyis 5-ször, 10-szer akkora területű rét, mint amekkorát egy ember egy nap alatt le tudott vágni. Az Institutumban az ilyen feladatokra igazán jól kiképezték a szakembereket, de a technikai kultúra a XIX. század közepén ennél már lényegesen többet is megkívánt. A világviszonylatban is szép sikerrel megindult hazai egyetemi mérnökképzésben tehát a XIX. század közepére a stagnálás jelei kezdtek mutatkozni. A XX. századból visszatekintve joggal panaszkodott Fodor Ferenc a következő keserű szavakkal. „Ahogy az Institutumot egy hatalmi önkény hívta életre, éppen úgy egy önkényes hatalom törülte is el. Amikor a múlt század közepén már végleg elmaradt fejlődésben a geodézián és vízépítésen kívül minden más műszaki tudománytól: ahelyett, hogy a fejlődés útjára vezették volna, azt is elpusztították benne, amiben kiváló eredményeket ért el, s a mérnökképzést évek során át az egyetemi színvonalról a középiskolai szintre süllyesztették vissza." (Fodor 1955. 155.)

A képzés minőségi romlása ugyanakkor együtt járt egy viszonylagos mérnökhiánnyal is, hiszen a reformkori szellemi pezsgés a technikai kultúra területén szintén növekvő igényeket támasztott.

Vásárhelyi Pál egyik levelének tanúsága szerint még egy olyan kiemelt helyre, mint amilyen Gróf Széchenyi István nagycenki uradalma volt, sem lehetett könnyen mérnököt találni. „Becses levelének vételével mindjárt azon váltam, hogy a' Méltóságos Gróf' kívánsága szerint egy mérnököt találjak, ki képes válna a' czélba vett méréseket a' Méltóságos Grófnak megelégedésére teljesíteni; de minden igyekezetem eddig sikernélküli vált, s én megvallom, hogy az alkalmatlan időbe már annyira benn' vagyunk, hogy a' mérés elkezdését az idén nem is találom többé czélszerűnek; mit valamint a' Magos Uradalom úgy a' mérnök érdekében is jegyzek meg" - írta Vásárhelyi az uradalmi igazgatónak, 1838. október 20-án. (Magyar Vízügyi Múzeum Irattára. Esztergom. 28. 17. 553. Az irat jelzete az alábbi mű szerint való. A Magyar Vízügyi Múzeumban őrzött Széchenyi-iratok katalógusa. Budapest, 1990. Források a vízügy múltjából. 7. Kutatás Esztergomban: 1991. július.)

195