Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon

rudacskák erejével magamagában a kezét felemeli, leereszti, az ujjait öszvetészi s meg kifeszíti, a játéknak igaz rendi szerént a kövecskéket kivészi, letészi, s akképpen rakosgatja, hogy az ellene játszó személy teljességgel meg nem csalhatja, de egykönnyen meg se győzheti... Rövid szókkal: ha a folyvást való játszást számba nem vésszük is, maga az emberi kéz mozgásainak kicsinálása egy valóságos remekmunkája az alkotó tudománynak, mechanikának." (Magyar Hírmondó 390.) A szövegben szereplő „sachot játszó alkotmány" természetesen a sakkozógép vagy sakkautomata, a másik találmány pedig a később tökéletesebbé tett beszélőgép egyik korábbi, emberi beszédet utánzó változata volt. Egészen nyilvánvaló, hogy a gépben egy ember rejtőzött, de a bábuk mozgatásához szükséges mechanikai és optikai megoldásokat nagy hiba volna lebecsülni - azok igen jelentős technikai produktummá emelik a szerkezetet.

Kempelen munkássága kiterjedt a hajóhidak építésére, a vízvezetékek létesítésére és a várépítészetre is. 1790-ben hangutánzó („beszélő") gépet szerkesztett, 1791 -ben pedig Bécsben kiadták a nevezetes hangtani könyvét, a „Mechanismus der menschlichen Sprache st. A mű az interdiszciplináris (tudományközi) szemlélet egyik igen korai megjelenése, amelynek kimunkálásához a szerző alapos fizikai, nyelvtudományi, anatómiai, élettani tanulmányokat folytatott. Ezzel Kempelen az élettani hangtan alapjait rakta le. Kempelen Farkas korának igen megbecsült személyisége volt, amit az „udvari kamarabéli tanácsúri" rangja is jelez.