Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon

mázott gépek, aprítás és mosás (azaz: ásvány-előkészítés), bányamérés, bányászattörténet, végül: kohászat és kohóüzemek". (Martos 1987. 72.)

A bányászati (bányaműveléstani) társaság (Societät der Bergbaukunde) tárgysorozatában a következő szaktémákról találunk adatokat: természeti (fizikai) földrajz; kémiai ásványtan; bányagépek, zúzómüvek, mosóberendezések; bányaméréstan; bányászattörténet; fémkohászat és kohóberendezések egyrészt olvasztással, másrészt amalgámozással. Mindezeket a bányászati tudnivalókat főleg gyakorlati szempontok szerint kezelték. (Bergbaukunde 1789., 1790. 83., 84. (3.), (4.)) A társaságnak voltak rendes tagjai, rendkívüli tagjai és tiszteletbeli tagjai is. (Bergbaukunde 1789., 1790. 84. (4.)) Rendes tag volt például Franciaországból „Monsieur Lavoisier". (Bergbaukunde 1789., 1790. 129.) Szily Kálmán 1888-ban fogalmazta meg a szklenói tanácskozásról, hogy „Kétségtelenül ez volt a legelső ilynemű nemzetközi tudományos kongresszus." (Szily 1888. 3.) Mint látjuk, a szakterületek skálája eléggé széles. Külön érdekesség, hogy fontosnak tartották felvenni a programjukba a tudomány- és technikatörténet egyik részterületét, a bányászattörténetet. A szervezet - a Societät der Bergbaukunde - a XVIII. század utolsó évtizedének beköszöntésekor már 154 tagot számlált a soraiban, sajnos azonban mégsem lett hosszú életű. „Bergbaukunde" címen két kötetben megjelent még ugyan a korabeli bányászat anyaga a társaság gondozásában, de Ignaz von Born 1 791 -ben bekövetkezett halála a végső impulzust adta meg a széteséshez. Európát a francia forradalom és a napóleoni háborúk foglalkoztatták, újabb bizonyítékot adva arra, hogy a „fegyverzaj" egészében véve mindig visszaveti a tudományos és technikai fejlődést. (Ez csak a haditechnikára nem áll, ám az az „egésznek" csupán egy vékony kis szelete.)

Born Ignác amalgámozó nemesfém-kinyerő eljárásának továbbfejlesztője (néhány gyakorlati probléma kidolgozója) Ruprecht Antal (1750-1808) volt. Ruprecht 1779- ben lett Selmecbányán a kémia-metallurgia tanszék tanára. (O mondta ki 1790-92- ben kísérletei alapján - egyelőre kortársai által meg nem értve -, hogy az úgynevezett „földek" tulajdonképpen fémek oxidjai és redukcióval fémesíthetők.) Ruprecht nagy érdeme az oktatásban, hogy a kémiai folyamatok jelölését az elsők között alkalmazta. Szakmai életútja a modern idők kohómérnökének előfutárává avatja őt, aki magas szintű természettudományos (kémiai) ismeretek birtokában nagyon is gyakorlati, technikai problémákat oldott meg. (Tanulmányait részben a Selmecbányái bányászati akadémián végezte.)

A Selmecbányái oktatáshoz és tudományos kutatáshoz az ott kialakított XVIII. századi szakirodalmi háttér is rendelkezésre állt. Zsámboki László szerint a selmeci akadémia „tanmenete" a XVIII. században meghatározta (hosszabb időre is) az akadémiai könyvtár szakrendjét. A hatások még a következő századra is kimutathatók, hiszen a XIX. század második felében még mindig a 1 2 szakcsoportos felosztás volt érvényben: matematika és bányászat; fizika és kémia a bányászat számára; ásványtan és bányászat; kohászat; sótermelés; pénzverészet; érmészet; erdészet; technológia; ve152