Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)

IV. fejezet. Műszaki fejlődés a XVIII. századi Magyarországon

séhez. III. Károly 1 722-ben több szabályozási tervet készíttetett, ezek azonban nem valósultak meg. Másfelől nem magyar munkák voltak - az uralkodó belga mérnököket kért fel a tervezésre. A kiinduló, meglévő állapotot rögzítő munkák kategóriájában azonban már akad magyar név. Az egyik legkorábbi és legnagyobb szabású munka Csiba Mihály István jezsuita tanár leíró műve volt Magyarország hegy- és vízrajzáról (Dissertatio historico-physica de montibus Hungáriáé). Ez 1714-ben jelent meg Nagyszombatban.

Csiba értekezése azért is úttörő jelentőségű a hazai technika történetében, mert ebben találunk először említést hazai kőszeneinkről, nevezetesen a dobsinai hegyekben és a Zsolna környékén lévő lelőhelyekről. (Fülöp 1984. 83.) Az itteni adat után két évtizeddel, 1735-ből vannak hazai adatok a kőszén első magyarországi felhasználásáról. Az iparszerű kőszéntermelés nálunk 1759-ben indult meg, Brennbergen. Érdekes összehasonlítás, hogy Angliában a X—XI. századtól kezdve rendszeresen használtak kőszenet tüzelésre.

A szénlelőhelyek észlelései nálunk a XVIII. század első éveire tehetők. A Pécs környéki szénkibúvásokat 1701-ben fedezték fel. A szén itteni előfordulásáról az első jelentés Kriffka Xavér Ferenctől 1769-re dátumozható. (Ekkor már - 1759-től - működött az első magyarországi szénbánya a Sopron környéki Brennbergben.) Pécs környékén, Vasason 1 782-ben nyitották meg az első közhasznú bányát, majd a század utolsó évtizedében, 1793-ban Nagymányokon is megkezdődött a bányászat. (A szászvári és a komlói bányaművelés kezdete későbbre, 181 1-re, illetve 1812-re keltezhető.) (Bányászati Múzeum, Pécs. 1991.)

Csiba vízrajzi munkája abból a szempontból is különleges, hogy nem egy-egy körzetre érvényes csupán, hanem országos áttekintést nyújt.

Nem ad országos áttekintést, csak egy megyét mutat be Reviczky János Ferenc Máramaros megye térképe. Az udvari kamarai tanácsos munkáját Bécsben adták ki, 1725-ben. (Bendefy 1977. 22.) Csibának is, Reviczkynek is elvileg már rendelkezésére állhatott M. Mallet-nek 1 702-ben kiadott „La geometrie pratique" című műve, amelyből a magyar geometrák az új geodéziai műszerek használatát megismerhették. Ez valószínűleg jelentősen segítette a hazai gyakorlatot.

1740-ből való a jezsuita Lipsicz Mihály statikai műve, amelynek 133 oldalán rövid problémákat vet fel és megoldásokat illusztrál. A gépi technika példái közül megjelenik benne az emelő, a csiga, a csörlő, a fogaskerékszekrény, a csavarsajtó, sőt teheremelésre alkalmazva a csiga-csigakerék hajtás is. (Lipsicz 1740. 106. után) A kassai diákok filozófiai tanulmányaihoz (tudományos előlépésükhöz) készült mű kiemelkedő jelentőségű a korabeli jezsuita disszertációk sorában, ugyanakkor példát mutat arra, hogy a későbbi gépészmérnöki ismeretek egy csoportja a XVIII. század derekán is a fizikán keresztül a filozófiai stúdiumok része volt. A kassai akadémia (Nagyszombathoz hasonló szerepkörrel) a század második évtizedében vált egyetemmé a jezsuiták vezetése alatt, bár valamennyi kart itt sem állították fel teljesen.

135