Rosta István: Fejezetek Magyarország technikatörténetéből Szent István korától a XX. századig (Budapest, 1996)
III. fejezet. Technikai kultúra Magyarországon a Mohács utáni két évszázadban
tunk. Ezek jórészt az időmérés és a csillagászati megfigyelések területén voltak használatban. A műszerek segítségével történő tájékozódásban a föld feletti tájékozódás (beleértve a hajózásban szükséges tájékozódást is) természetszerűleg megelőzte a bányászati, föld alatti tájékozódást. A finommechanikai ipar klasszikus területe az óraipar. Európa középkori technikai forradalmában a bonyolult, nagyszabású óraművek igazi virágkora a XIV. század. (Endrei 1978. 47-49.) A toronyórák megjelenését követő miniatürizálás azonban még egy külön, nehéz feladat volt. 1560 táján megjelent az egyik legrégebbi magyarországi finommechanikai alkotás. Egyed (Aegidius) mester egy kisméretű zsebórát készített. (Vajda, Oszefzky, Szabadváry 1981. 268.) Az ennél is korábbi finommechanikai műszerkonstrukciók rendszerint a csillagászati megfigyeléseket, illetve a navigációt szolgálták. Ezért a finommechanikai konstrukciók és a műszeres megfigyelések, tájékozódás kapcsán érdemes egy pillantást vetni a korszak csillagászatára. 1579-ben Dudith András könyvet jelentetett meg az üstökösök természetéről, majdnem egy évszázad múltán - az 1660-as években - pedig Komáromi Csipkés György (1628-1678) Debrecenben az üstököshiedelmek ellen írt, és az üstökösök Nap körüli keringését állította. (Vajda, Oszefzky, Szabadváry 1981. 268.) Kevéssel Galilei halála előtt, 1640-ben Fröhlich Dávid (1600-1648) eperjesi rektor itthon kiállt a kopernikuszi tanok mellett, majd 1660-ban - már Galilei halála után - Hibner (vagy Hübner) Izráel (1619-1668) szász csillagász szintén Eperjesen távcsöves megfigyeléseket végzett. Fröhlichhel kapcsolatban méltán jegyzi meg M. Zemplén Jolán: „... az, hogy a Föld forgásának kérdésében Galilei elítélése idején határozottan Kopernikusz mellett foglalt állást, a kor legnagyobb és legbátrabb gondolkodói közé emeli". (Zemplén 1961. 133.) Eperjes egyébként a XVII. század második felében a Felvidék legjobb iskolája volt. A kiváló tanárok és a tudományt kedvelő, művelt egyházi, városi vezetők olyan légkört teremtettek, amelyben otthonosak lehettek a legmodernebb gondolatok. Bizonyítják ezt az említett első hazai, csillagászati megfigyelések is. A mezőgazdasági feldolgozóipar műszaki alkotásai közül a malom ősrégi szerkezetek alapjain fejlődött tovább. Vízkerékkel hajtott malmot vagy szélmalmot azonban nem lehetett bárhol építeni. Ahol az előbbiek nem voltak megvalósíthatók (például a vízfolyásoktól távol), ott az emberek, illetve állatok által hajtott, úgynevezett „szárazmalmok" terjedtek el (31. kép). Az élőerővel működtetett malom tipikus fajtáját, a tiprómalmot A. G. Keller keletkezésében a késői középkorra datálja: „arra az időszakra, amikor a malomépítő mesterek mellett megjelentek a gépészek, mérnökök: egyértelműen a reneszánsz kor mérnöki találmányának tartja". (Balázs 1987. 409.) A tiprómalom két változatában emberi, illetve állati izomerő adta a működéshez szükséges energiát (32. kép). 97
