Nagy Ferenc: Ezerszáz év üzenete. A magyarok cselekedetei és nagyjai a tudomány és technika történetében (Budapest, 1996)
A magyarok cselekedetei és nagyjai a tudomány és technika történetében - Jövőnk föltalálása
Jövőnk föltalálása Tudós mérnökeink a technikának a természeti környezettel és a társadalmi szervezettel való kívánatos harmóniájára személyükkel mutattak példát. Gábor Dénes egy, röviddel a Nobel-díj átvétele után adott, budapesti (magyar nyelvű) tévéinterjújában a reál és humán kultúrát életművében tudatosan egyesítő emberként mutatta be önmagát: „Mostmár hosszú évek óta - tizenöt éve - kettős életet élek: fizikus vagyok és föltaláló. Ez az egyik életem, a másik pedig: szociális író vagyok. Régen rájöttem arra, hogy nagyon nagy veszedelemben van a mi kultúránk.” A pótolhatatlan természetes nyersanyagforrások elfogyasztása és a környezetszennyezés életfeltételeinket ássa alá. Ha így megyünk tovább, „akkor kb. száz év múlva fölesszük, kimerítjük a természet kincseit, és az egész Föld nagyon szegény lesz”. Ezért „most óriási felelősség hárul mindenféle tudományra. Egy új tudományt és egy új technológiát kell megalapozni, ami csak annyit vesz ki a természetből, amennyi visszanő, visszavezethető, vagy amit helyettesíteni lehet.” „ Találjuk föl a jövőt!” - bíztatott. Mert a jövőt föl kell találni, az információtechnika és az információs társadalom tekintetében egyaránt. A várható jövőbeli találmányokat elemezve arra a megállapításra jutott, hogy „azok a találmányok, amik valószínűek, nem éppen azok, amikre szükség van. Jönnek a még nagyobb komputerek, a még gyorsabb kommunikáció stb. Ellenben hol jön a szociális stabilitás?” A közelgő problémákat felismerő és a veszélyekre időben figyelmeztető Gábor Dénes nem volt pesszimista. Világképe, jövőképe a valóság ismeretéből fakadt. Épp azért tudatosította e globális problémákat, hogy mozgósítson megoldásukra. „Bízom benne, hogy’a problémák megoldhatók, noha el kell ismernem, hogy reményeim inkább optimizmusomon, mint szilárd adatokon alapulnak. Én azonban mindig az optimizmust tartottam a felelős emberek egyetlen munkahipotézisének. ” A harmadik évezred kapujában, a globális információs társadalom küszöbén egyre nyilvánvalóbb, hogy Magyarország és a többi ország jövője a kultúrán áll vagy bukik. Korunk stratégiai erőforrása a szellemi tőke, a tudás. A bölcs belátás megvilágítja az anyagi és szellemi gazdagság összetartozását és azt, hogy a magas kultúra ápolása egyben hosszú távon jó anyagi üzlet. Könyvnyi terjedelem is kevés lenne, hogy mindazokat bemutassuk, akik a magyar művelődés köréből az évszázadok során hozzájárultak a kultúra haladásához. De azt remélhetőleg az eddigiekkel is sikerült érzékeltetni, hogy Magyarország és az innen elszármazottak jelentős értékekkel gazdagították az egyetemes kultúrát és ezen keresztül a szomszéd népek, Európa, az Emberiség életét. A világ érdeke, hogy a jövőben is így legyen. 90
