Nagy Ferenc: Ezerszáz év üzenete. A magyarok cselekedetei és nagyjai a tudomány és technika történetében (Budapest, 1996)

Előszó

gyobb távon kell messzi jövendővel komolyan összekötni jelenkort. Akkor az ipari társadalom egyik lépcsőjéről ugyanannak másik lépcsőjére haladt a világ, s ehhez kellett lépést igazítani. Most az ipari társadalomból egy elvileg magasabbrendűbe, az információs társadalomba átmenet a történelmi feladat.

A magyarság X. és XX. századi helyzetének ez a történelmi analógiája kulcsot ad az ezerszáz évvel ezelőtti honalapítás és az „alapító atyák" megértéséhez. Mi rájuk emlékezünk, s ők üzennek nekünk. A magyarság a X. században is egy új évezred küszöbén állt, és egy új társadalmi rendszerbe való felemelkedéstől függött a jövője, a földműves társadalomba beilleszkedés volt a feladat. Akkor sikeresen vizsgáztak eleink.

De mostani helyzetünk nemcsak hasonló a régihez. Sokkal hatalmasabb a kihívás. Akkor regionális volt, most globális a követelmény. Akkor az európai földműves társadalomhoz kellett felzárkózni, most az európai integráción túl a globális információs társadalomhoz. Akkor mások által már kifejlesztett rendszerbe kellett a magyarságnak beilleszkedni, átvételre, kész minták követésére volt módja. Most egy születő új világ küszöbén állunk, melyhez nincs kész minta, világviszonylatban is újat kell teremteni. A honalapításkor, de még a millennium idején is relatíve gazdagabb volt az ország. Most anyagilag sokkal szegényebbek vagyunk.

De ahol a szükség, ott a segítség. A születő információs társadalomban a szellemi tőke a fő stratégiai erőforrás. És ebben gazdagok vagyunk. A Bolyaiak és Eötvösök hazája Nobel-díjasok sorát adta a világnak, és a magyar iskolákban kapta tudása és embersége alapjait a most kibontakozó globális technológiai forradalom számos úttörője. És globális a feladat, de ma szerte a világon élnek, alkotnak magyarok, kiemelkedő szerepet érve el a kultúra területén.

Túllépve vívódásainkon, néznünk kell immár nagyobbakra is. Ebben segít legnagyobb tudósunk, Bolyai János, aki így üzen:

„már ma mind a nemes, dicső magyar nemzet, mind pedig csciládnnk-beliek, csak avval vannak: mit ön-érdemök által képesek maguknak megszerezni, ki-vívni, mégpedig, minthogy alkalmasint el-töltek a régi féle hősi dicsőség mezejinek nyitvaállásai, s a körülmények egészeit megváltoztak [...] már most nem durva erővel, hanem műveltséggel kell igyekeznünk ki-tűnni, s lehet nem csak elérnünk: hanem el is hagynunk más már rég-óta messze előre rugaszkodott nemzeteket, azoknak dicső példát adván... ”

8