Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Nyitány gőzgépekre - Teáskanna a vízen

cot vallott, szakvéleményét elfogadták a márki gőzhajójával kapcsolatban. És Perier kimondta a döntő szót: a gőzjármű használ­hatatlan, további támogatást nem javasol. S ezzel megpecsételte Jouffroy sorsát is. Igaz, a dicsőség sem segített volna so­kat a márkin. 1784-ben a forradalom elő­szele feltámadt már, és a józanabb nemesek érezték, hogy nemsokára kitör a pusztító vi­har. Az angolok már túl voltak a küzdelme­ken, és szívósan dolgoztak ipari hatalmuk fejlesztésén, hiszen Watt ekkor szabadal­maztatta kettős működésű gőzgépét, Murdock pedig kis cipődoboznyi gőzmoz­donyát barkácsolta arról álmodozva, hátha egyszer még komoly jármű lesz belőle. De hogy a hajózásban is fel lehet majd használ­ni a gőzgépet, ebben még a nagy Watt sem hitt. így a gőzhajó ügye a franciák után az amerikaiakra maradt. JjL tengeren túl, az amerikai gyarmatokon inka függetlenségi háború befejezése után az emberek lázban égve most már a sa­ját hazájuk javára és üdvére dolgoztak. Mindenki tele volt ötletekkel, mindenki tenni akart valamit. A negyvenegy éves James Rumsey például, aki akkor már ne­ves építész volt, és több házat tervezett Ge­orge Washingtonnak, mindenáron valami mechanikus hajtást akart kitalálni Bath vá­rosában (ma Berkeley Springs) saját csó­nakja számára. Olyan rudazatot tervezett, amely a folyófenékre támaszkodva, kézi hajtással lökdösi előre a csónakot. Nem volt valami nagy ötlet, de modelljei biztató­an mocorogtak. Legalábbis erre utal Was­hington elnök egyik naplóbejegyzése 1784 szeptemberéből: “...bemutatták a hajómo­­dellt, amely sebes árral szemben egy me­chanizmus révén kapaszkodik felfelé.” 1785-ben Rumsey mellett új amerikai szereplő lépett a gőzhajó megteremtése kö­rül kavargó “emberi színjáték”-ba. Bár ez a “belépés” inkább fájdalmas bebotlás volt. John Fitch éppen térképezéssel foglalkozott a pennsylvaniai Bucks megyében, de egy pennyje se volt. Nyurga, sovány testalkatá­val és kötekedő természetével tökéletes el­lentéte volt a kövérkés Rumseynak, noha egyidősek voltak. 1785 áprilisában egy meleg vasárnapon éppen a falu templomából tartott hazafelé, amikor a reuma úgy belehasított a térdébe, mintha egy lovas kocsi ment volna keresz­tül rajta. Ebben a pillanatban villant át a mechanikában jártas Fitch agyán a gőzgép felhasználásának gondolata: “Micsoda elő­kelő dolog volna, ha egy ilyen kocsim len­ne anélkül, hogy egy lovat is kellene drága pénzen tartanom” - írta naplójába. Nekiállt rajzolni, és hetekig lázasan tervezett. Ha­mar rájött, hogy egy himbás gőzgépet se­hogy sem lehet kerekekre szerelni, nem is beszélve a járhatatlan utakról. A gőzgép sú­lyát csak egy hajó bírja el, és az úszáshoz nem is kell akkora energia, mint a száraz­földi haladáshoz. Ettől kezdve a gőzhajó megszállottja lett. •41 Jr^ ^ szeptemberében már kész H § terve volt. Hat pár evező a csónak két oldalán, és éppen úgy vannak felszerelve, ahogyan az indián kenusok tartják evezőiket. Minden nyél vége táján csuklósán van a hajó széléhez erősítve, az evezőrudak közepét egy hosszanti gerenda mozgatja ide-oda, ezt pedig a hajóba épített gőzgép dugattyújának forgattyús tengelye lengeti. A modellben persze nem volt gőzgép. Majd csak a “valódiban”, ha lesz pénz a megépítésére - gondolta Fitch. Mindenütt kilincselt, végső kétségbeesésében még a 95 i

Next

/
Thumbnails
Contents