Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Eladó illúziók - Nikkelodeon és társai

alakok álomkóros lassúsággal mozogtak a vásznon. Thomas Armat tehát folytatta ké­szülékének tökéletesítését. Most már Berlinben Max Skladanowsky is látta, hogy a kinetoszkóp helyett a vetített filmeké a jövő, és azonnal előállt bioszkóp nevű készülékével, amely másodpercen­ként 2x8 kockát vetített felváltva két pár­huzamosan futó filmszalaghurokról. 1895. november 1 -tői kezdve a Wintergarten va­rietében a hat másodperces jelenetek persze nagy tetszést arattak, de csak azért, mert senki sem tudta még, hogy van ennél jobb mozi is. Lumiére-ék készüléke viszont az utolsó ^műszaki simítások után olyan tökéletes kereskedelmi árucikké vált, amely felvétel­re és lejátszásra egyaránt alkalmas. Ezután már csak az volt a kérdés, mit szól a mozi­­; hoz a nagyközönség, az utca embere. Párizs pezsgő életének szilveszter előtti hangula­­; tánál jobbat el sem lehetett volna képzelni a mozi könnyed és elegáns bemutatkozására. Az első vetítést 1895. december 28-án Pá­rizsban, a híres Grand Café gyönyörű India Szalonjában rendezték meg. A terem lassan elsötétült. S aztán megint kijöttek a munkások a gyárból, megint sor került a lovaglóleckére, de most már jött a vonat is, és mindenki harsányan nevetett A megöntözött öntöző kisfiú hősének csínyte­­’ vésén, aki rálépett a locsolócsőre, és csak \ akkor ugrott le róla, amikor a kertész ré­mülten nézett bele a cső végébe. G. Brunei, a bemutató egyik nézője így írta le az élményt: »A munkások távozása a Lumiére gyárból«, »Egy piquet játszma«, ahol két partner dohányzik: látni lehet a füstöt, amint elhagyja a képmezőt, és szét­terül a teremben. Az elképedés még na­gyobb volt, amikor megérkezik a pincér, sört tölt, amely habzik. A három játékos pe-Thomas Armat a vitaszkópban alkalmazta először a négyágú “máltai keresztet” a film szaggatott továbbítására dig jóízűen iszik, miközben a sör fogy a po­hárból. Ez az abszolút valóságnak és a mozgásnak oly illúziója, melyet az emberi szellemnek mind ez ideig nem sikerült mes­terségesen bemutatnia. Ezután következett a »Vonat érkezése a pályaudvarra«. Úgy tűnt, mintha a vonat el akarna gázolni. Én a nézők első sorában voltam a vetítés alatt, és egyesek ösztönösen hátrahőköltek." Georges Mélies, a későbbi híres film­rendező így emlékezett vissza: "Ettől a mu­tatványtól tátva maradt a szánk, megrendít­ve az ámulattól és a leírhatatlan meglepe­téstől... A bemutató végén teljes volt a lel­kesedés, és mindenki azt kérdezte, hogyan lehetett ilyen eredményeket elérni. Az elő­adás után ajánlatot tettem Lumiére úrnak egy készülék megvásárlására a színházam t 573

Next

/
Thumbnails
Contents