Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Üzenet az éteren át!
A “próféta” visszatért saját hazájába. Marconi világos kalapban áll készüléke mellett, miközben az olasz haditengerészet flottabázison, La Speziában a szikratávíróval ismerkednek a szakemberek Riviérán, La Speziában megkezdődtek a kísérletek: a partról szikratávíróval teremtettek kapcsolatot a San Martino vontatóhajóval. Marconi mindenütt fejedelmi fogadtatásban részesült, a sajtó minden lépéséről tudósított. Oroszországban tehát kicsit meglepődtek az olvasók, amikor 1897. július 20-án a Péterx’ári Újság érdekes beszélgetést közölt Popov professzorral, és D. A. Lacsinov egyebek között ezt írta: “Napjainkban az egész müveit világ a távírás terén az olasz Marconi új találmányáról, a vezeték nélküli táviratozásról olvashat a lapokban. Az ifjú feltaláló neve egyszerre ismertté vált a világ mindkét felén, őt dicsőítik, érte lelkesednek, róla harsonáznak az egész világon... teljesen hiába. Minden orosz olvasó, aki a külföldi találmányokért rajong, kissé meg lesz lepve, ha megtudja, hogy a nagy távolságú, vezeték nélküli táviratozás ideája hazánk fiától, az ismert tudóstól származik, aki a táviratozás új módját két évvel ezelőtt fedezte fel, és nem kívánta idő előtt közzétenni munkáinak eredményeit azon érthető okból, hogy távírókészülékének végső megformálására törekedett.” Másnap a Novoje Vremja című lap már a következő megjegyzést közölte: “A Pét. Újs. azt állítja, hogy a vezeték nélküli távíró ötlete két évvel korábban tűnt fel Orosz- i országban, mint az olasz Marconié. Ez már Popov professzor ötlete volt, aki fizikai előadást tartott a kronstadti aknásziskolán, és kísérletei, melyekről összes tanítványai és a hozzá közelállók tudnak, már két évvel ezelőttiek. Popov professzor különös szerény- , ségből - így a Pét. Újs. -, de egyúttal azon érthető okból, hogy távírókészülékének végleges tökéletesítésére törekedett, nem akarta idő előtt nyilvánosságra hozni saját munkáinak eredményeit. Ezt a szerénységet csak sajnálni lehet, mert a szerénykedés ebben az esetben mit sem ér, hacsak nem abból a félelemből ered, hogy másvalaki használja föl az ötletet, amely ismertté vált.” Mehéz lett volna ezt a sértést csak egy kézlegyintéssel elintézni, ezért Popov sem hallgathatott tovább. Levelet írt a Novoje Vremja szerkesztőségébe, és a lap 1897. augusztus 3-án közölte hozzászólását, amelyben egyebek között kijelentette, hogy “a jelenségek felfedezésében Marconinak tulajdonított érdemek Hertzet és Branlyt illetik meg”, ugyanakkor azt is leszögezte: “Marconi vevője minden alkotórészében egyezik az én készülékemmel, melyet 1895-ben állítottam össze.” Ez a levél széles körű érdeklődést keltett, számos más orosz újság átvette és leközölte, így az olvasók most már valóban kezdték sejteni, hogy a szikratávíró terén nem minden érdem Marconié. Ugyanígy Franciaországban is józanabb hangok hallatszottak. A szikratávírót 1897. november 19-én ismertette meg honfitársaival Eugéne Ducretet a francia Fizikai Társulat ülésén, és a jegyzőkönyv szűkszavúan ennyit örökített meg: “Monsieur Ducretet leírja a készüléket, melyet A. Popov 1895-ben készített, és Szt. Péterváron alkalmazott elektro-522
