Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Üzenet az éteren át!
ezt vizsgálta, amikor az apró résben hirtelen parányi villamos szikra pattant át. A professzor rámeredt a karikára, és először sehogy sem értette, mi történt. Aztán lázasan gondolkozni kezdett. Valamilyen villamos hatás jelentkezett a gyűrűben, és ez okozta a szikrát. Nyilván gyorsan váltakozó mágneses térbe került. De ezt csak a gyorsan vibráló szikrainduktor árama kelthette maga körül. Hertz ettől a naptól kezdve vadul vetette rá magát a különös jelenségre. Kipróbálta, hogy nem egyszerű indukcióról van-e szó. Változtatta a karika átmérőjét, de a dróthurokban csak egy bizonyos méretnél keletkeztek szikrák. Még tisztábban mutatkozott a jelenség, amikor a rézkarika elfürészelt végére egy-egy fémgömböt erősített. A rézkarika úgy viselkedett, mint egy7 zongorahúr a megpendített hangvilla közelében. Saját rezonanciája volt. A nagy német fizikus álló hullámokkal bizonyította be, hogy az elektromágneses hullámok a fény sebességével terjednek a térben Később Hertz a szikrainduktor két csúcsához változtatható hosszúságú fémkarokat erősített, végükre pedig egy-egy fémgömböt. Ezzel valójában olyan rezgőkört hozott létre, amelynek két gömbje volt a sűrítő, a fémkarok pedig a huzaltekercset helyettesítették. Ha ebben a nyitott rezgőkörben változtatta a karok hosszát, a karikában a szikrák egyszer csak elhaltak. Ez azt mutatta, hogy a szikrainduktor vibrálása és a karika rezonálása között valami láthatatlan hullámzás teremti meg a pontos összhangot az elektromosan szigetelő levegő ellenére is. A fiatal fizikus egyre biztosabb volt benne, hogy íme, ezek a Maxwell által megjósolt elektromágneses hullámok. De munkanaplójába szűkszavúan csak ennyit írt be 1887. november 5-én: “A munka befejezve a szigetelők indukciós hatásáról és elküldve Helmholtznek.” A tanulmányhoz mellékelt levélben Hertz már több érzelmet árult el fölfedezésével kapcsolatban: “Nem tudtam megállni, hogy el ne küldjem Önnek ezt a munkát, minthogy az a tárgy van ismertetve benne, melynek vizsgálatára Ön buzdított néhány évvel ezelőtt. Én sohasem feledkeztem meg erről a feladatról, és végül megtaláltam az utat a megoldáshoz, melynek világos eredményt kell adnia. Feltehetően nem tévedek, ha arra számítok, hogy meggyőzőek a jelenlegi kísérletek. Úgy vélem, az itt alkalmazott elektromos rezgések teljesen megfelelnek a nyitott áramkör elektrodinamikájának. Már sikerült néhány további lépést is tennem.” És alig négy nap múlva, 1887. november 9-én Hertz kezébe vehette atyai barátja válaszát: “A kéziratot megkaptam. Bravó! Csütörtökön nyomdába ment. Helmholtz” Ettől kezdve még nagyobb lendülettel folytatta kutatásait a harmincéves prot 505
