Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Sercegő barázdák
ták volna. Ugyanígy- kínlódott a grafofon is. Az elkeseredett amerikai ügynökök 1890- ben harminckét forgalmazó cég képviseletében tartottak Chicagóban gyűlést, és érzelmeiket az egyik felszólaló fejezte ki a legjobban, amikor így fakadt ki: “Mi haszna, hogy kétféle készülék van? Legyen csak egy, de az jó legyen...” Egy másik ügynök még jobb megoldást javasolt: “A legjobb lenne ezeket a készülékeket összegyűjteni és egy négyholdas területen halomba rakni, hogy megszabaduljunk tőlük. És csak egyetlen jót árulni, akkor minden rendben lenne...” A következő három év alatt a helyzet még csak rosszabbodott. A fonográf egyedül Franciaországban tudott meghonosodni, ahol bisztrókban és vásárokon gyötörték naphosszat a szerencsétlen készülékeket a publikum mulattatására, majd jöttek a Pathé fivérek, és a jellegzetes védjegy, a gall kakas révén művészi szintre emelték a fonográffelvételeket. Az általános helyzet azonban annyira lesújtó volt, hogy Emile Berliner úgy döntött, elérkezett az idő, amikor a fonográfot és a grafofont saját szülőhazájában győzheti le végre a gramofon. 1893-ban megalakította az U. S. Gramophone Társaságot. 1894 végén már megjelentek az első gramofonfelvételek az amerikai piacon, és 1895-ben a vásárlók nemcsak csodálkozva hallgatták a zenélő lemezeket, hanem kétkedve tapogatták a furcsa fekete korongokat is. Mi ez az ismeretlen anyag? Berlinernek ezúttal szerencséje volt. 'Hosszas keresés után talált egy céget, amely telefonkagylók gyártásához újfajta gyantás anyagot dolgozott ki, de azután nem kapott rá megrendelést. Berliner viszont rádöbbent, hogy éppen erre az anyagra van szüksége, mert préselés előtt még------------------- • ^ elég lágy, de azután megkeményedik. Berliner 1895-ben megtalálta sellakot. A gramofon és az olcsó hanglemezek diadalútja most már megállíthatatlan volt az Egyesült Államokban, ami ráadásul jól szervezett reklámhadjáratokkal is párosult. 1896 karácsonyán már mindenütt a gramofonról beszéltek, és sokat is vásároltak belőle. 1898-ban a lemezjátszó betört Angliába is, és hamarosan lesöpörte vergődő versenytársait a piacról. Persze a reklámszövegek is kétségtelenül csábítóak voltak, és a tekintélyek utánzásának lélektanára építettek: “Jönnek a hosszú téli esték. Itt az ideje, hogy vásároljon egy gramofont...” “Nemrég rendelték meg Konstantinápolyból, a palotából; még a szultán is nyilvánvalóan felismerte azt a tényt, hogy semmi mással nem tehető vonzóbbá egy otthon, mint a gramofonnal. “ A valóság persze nem volt ennyire rózsás, mert a lemezjátszónak is megvoltak a gyermekbetegségei. Ha leszámítjuk azt, hogy a fonográftársaságok méla undorral fogadták a gramofon sikerét, akkor is sok igazság lehetett abban a véleményben, amely 1898 őszén jelent meg az egyik angol lapban egy gramofonfelvételről: “...először úgy hangzik, mint a kiszabadult gőz si-Poulsen 1898-ban még nem tudott kiszakadni a fonográf bűvköréből. Hengerre csévélte a zongorahúrt, és az apró elektromágnes a tengely mentén haladva mágnesezte át a fémhuzalt í 493
