Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)

Eladó illúziók - Sercegő barázdák

kapott negatív lemezt közvetlenül felhasz­nálni sokszorosításra? Ha ezt belenyomják valamilyen képlékeny anyagba, amely azu­tán megszilárdul, kész a hanglemez. És ilyen módon szinte tetszés szerinti mennyi­ségben sokszorosítható egy felvétel! Ez volt Emile Berliner igazi, halhatatlan ötlete. Ez az alapelv olyan időállónak bizonyult, hogy azóta sem változott! Most már érezte az idő sürgetését Edi­son is. Szakembereivel együtt sokat dolgozott a fonográfon az utóbbi hónapok­ban. Még az az örvendetes családi esemény sem tudta kizökkenteni a munkából, hogy ifjú második feleségétől gyermeke szüle­tett, és ezzel már háromra szaporodott a családban a “zsenipalánták” száma. Két hét múlva, 1888. június 12-én, ked­den este Edison a laboratóriumba terelte valamennyi használható emberét. Döntő ro­hamra készült. Lezárták az épület bejáratát, és ki volt adva a szigorú parancs: lélek se be, se ki! Az újságírókat persze jó előre ér­tesítették, hogy mi készül. Naponta jelentek meg az izgalmas tudósítások a lapokban, holott senki sem tudta, hogy mi játszódik le a West Orange-i laboratóriumban. Hogy mennyit dolgoztak, nem is fontos, a reklám­­hadjárat viszont sikeres volt. 1888. június 16-án, szombaton hajnali öt órakor feltárultak a laboratórium ajtói. Az újságírók berohantak, és döbbenten me­redtek a látványra. Savas villanytelepek és fehér viaszhengerek között ott találták Edi­sont holtfáradtan, csapzott hajjal, aki azzal a felkiáltással fogadta őket, hogy öt éjsza­kán át egy szemernyit sem aludt, de megcsi­nálta, amit ígért. Az asztalon ott állt előtte egy látványosan bonyolult szerkezet: a tö­kéletesített fonográf. Pedig ő sem tudott csodát tenni. Az új­ságírók nyilván nem is láthatták azt a Bell-Tainter-féle grafofont, amely az egész had­járatot elindította, így nem tudták hirtelen­jében összehasonlítani a két készüléket. Holott Edison is viaszhengert alkalmazott, de nem bevonatot vitt fel kartonra, hanem az egész hengert tömören készítette el a kü­lönleges eljárással finomított anyagból. Az öt milliméter falvastagságú hengerek ezen a készüléken is cserélhetők voltak. A “lebegő mikrofon” is elvileg ugyanaz volt. A henger forgatására viszont Edison már villanymo­tort épített a fonográfba, és külön kis Watt­féle centrifuga szabályozta a motor egyen­letes futását a tökéletesebb hangvisszaadás érdekében. Persze ne legyünk igazságtalanok! Há­rom napon át valóban megfeszítve dol­goztak Edisonék, és azon a bizonyos szom­bati napon éjjel háromkor a feltaláló a kö­vetkező üzenetet diktálta rá az egyik viasz­hengerre londoni ügynöke, George Gouraud számára: “Gouraud Barátom! Ez az első levélfonogramom. A rendszeres amerikai postával érkezik Önnek az Észak Német Lloyd Eider gőzhajóján. Mr. Hamihonnal küldök önnek egy új fonográ-4 v*| Most mindenki láthatja, milyen nehéz egy feltaláló sorsa! A legendás fénykép 1888. júni­us 16-án hajnali fél hatkor készült, amikor Edison morózusan és kialvatlanul ült le az új hangrögzítő berendezés mellé. Valóban nagy munkát végzett: csaknem pontosan lemásolta grafofont 490

Next

/
Thumbnails
Contents