Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Sercegő barázdák
kapott negatív lemezt közvetlenül felhasználni sokszorosításra? Ha ezt belenyomják valamilyen képlékeny anyagba, amely azután megszilárdul, kész a hanglemez. És ilyen módon szinte tetszés szerinti mennyiségben sokszorosítható egy felvétel! Ez volt Emile Berliner igazi, halhatatlan ötlete. Ez az alapelv olyan időállónak bizonyult, hogy azóta sem változott! Most már érezte az idő sürgetését Edison is. Szakembereivel együtt sokat dolgozott a fonográfon az utóbbi hónapokban. Még az az örvendetes családi esemény sem tudta kizökkenteni a munkából, hogy ifjú második feleségétől gyermeke született, és ezzel már háromra szaporodott a családban a “zsenipalánták” száma. Két hét múlva, 1888. június 12-én, kedden este Edison a laboratóriumba terelte valamennyi használható emberét. Döntő rohamra készült. Lezárták az épület bejáratát, és ki volt adva a szigorú parancs: lélek se be, se ki! Az újságírókat persze jó előre értesítették, hogy mi készül. Naponta jelentek meg az izgalmas tudósítások a lapokban, holott senki sem tudta, hogy mi játszódik le a West Orange-i laboratóriumban. Hogy mennyit dolgoztak, nem is fontos, a reklámhadjárat viszont sikeres volt. 1888. június 16-án, szombaton hajnali öt órakor feltárultak a laboratórium ajtói. Az újságírók berohantak, és döbbenten meredtek a látványra. Savas villanytelepek és fehér viaszhengerek között ott találták Edisont holtfáradtan, csapzott hajjal, aki azzal a felkiáltással fogadta őket, hogy öt éjszakán át egy szemernyit sem aludt, de megcsinálta, amit ígért. Az asztalon ott állt előtte egy látványosan bonyolult szerkezet: a tökéletesített fonográf. Pedig ő sem tudott csodát tenni. Az újságírók nyilván nem is láthatták azt a Bell-Tainter-féle grafofont, amely az egész hadjáratot elindította, így nem tudták hirtelenjében összehasonlítani a két készüléket. Holott Edison is viaszhengert alkalmazott, de nem bevonatot vitt fel kartonra, hanem az egész hengert tömören készítette el a különleges eljárással finomított anyagból. Az öt milliméter falvastagságú hengerek ezen a készüléken is cserélhetők voltak. A “lebegő mikrofon” is elvileg ugyanaz volt. A henger forgatására viszont Edison már villanymotort épített a fonográfba, és külön kis Wattféle centrifuga szabályozta a motor egyenletes futását a tökéletesebb hangvisszaadás érdekében. Persze ne legyünk igazságtalanok! Három napon át valóban megfeszítve dolgoztak Edisonék, és azon a bizonyos szombati napon éjjel háromkor a feltaláló a következő üzenetet diktálta rá az egyik viaszhengerre londoni ügynöke, George Gouraud számára: “Gouraud Barátom! Ez az első levélfonogramom. A rendszeres amerikai postával érkezik Önnek az Észak Német Lloyd Eider gőzhajóján. Mr. Hamihonnal küldök önnek egy új fonográ-4 v*| Most mindenki láthatja, milyen nehéz egy feltaláló sorsa! A legendás fénykép 1888. június 16-án hajnali fél hatkor készült, amikor Edison morózusan és kialvatlanul ült le az új hangrögzítő berendezés mellé. Valóban nagy munkát végzett: csaknem pontosan lemásolta grafofont 490
