Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Sercegő barázdák
gának azt a luxust, hogy az utolsó polihisztorok egyike legyen. Tíz évvel korábban például elméletileg kidolgozta a színes fényképezés eljárását, most pedig pusztán jellegzetes feltalálói “tükörötlettel” rájött a hangrögzítés lehetőségére. Valószínűleg sokat kísérletezett honfitársának, Léon Scottnak a készülékével, amikor rádöbbent: ha a hanghullámok egy rezgő tűvel lerajzolhatok, akkor ezekből a hullámokból egy membránra erősített tű ismét az eredeti hangokat varázsolhatja elő. Elképzelését 1877. április 18-án vetette papírra, egyebek között így jellemezve készülékének működési elvét: “... egy rezgő membrán ide-oda mozgásának nyomait állítja elő, és ezt a nyomot használja ugyanezeknek a rezgéseknek a visszajátszására eredeti időtartamukkal és erősségükkel együtt ugyanannak a membránnak vagy valamely vele egyenértékű eszköznek a segítségével, mely alkalmas a mozgások sorozatából ébredő hangok előállítására.” Nem éppen költői számyalású mondat, de a lényeg benne van: Cros pusztán a hullámos hangképek alapján rájött a mechanikai hangvisszaadás alapelvére. Gyakorlatilag arra gondolt, hogy egy lámpakorommal bevont üveglapra vagy -hengerre először fel kell venni egy rezgő membrántűvel a beszéd vagy ének hanghullámait, azután maratással kell elmélyíteni a nyomokat, hogy a membrántű a barázdában haladva visszajátszhassa a rezgéseket. Franciaország még nem volt olyan erős gazdaságilag, hogy tolongtak volna Charles Cros körül a nagypénzű üzlettársak, akik kisebb vagyont áldoztak volna ennek a látszólag teljesen mihaszna találmánynak a gyakorlati megvalósítására. így hát zseniális ötletével az álmatag amatőr hiába keresgélt támogatókat, hamarosan föladta a reményt. De hogy nevét legalább az ötlet révén halhatatlanná tegye, ezért a halhatatlanok társulatához, a Francia Akadémiához fordult, és 1877. április 30-án átnyújtotta dolgozatát azzal a kikötéssel, hogy gondosan őrizzék meg a lepecsételt borítékot. Cros tehát megtorpant a nagy ötletnél. Western Union igazgatóinak sürgeté- t sére Edison közben szívósan dolgozott a szénmikrofon tökéletesítésén. Számos megfigyelés, számos ötlet kavargóit benne, “a fejem tele volt a hangrezgéseknek és membrános átalakításuknak az elméletével” - emlékezett később. Közben észrevette, hogy szemmel láthatóan kitér egy membrán, ha hangosan beszélnek rá. De hiszen akkor ezt a mozgást át lehet alakítani mechanikai munkává! Tűt erősített egy ilyen fémkorong közepébe, és az ujja hegyén próbálgatta, hogy beszéd közben milyen erősen szúr a tű. Végül 1877 júniusában észrevett valamit. Távíróismétlő készülékének tűje fölé éppen egy apró rugót erősített, hogy szorosabb legyen az érintkezés. Ez nem a korongos, hanem a papírszalagos változat volt. S amint a tű alatt nagy sebességgel szaladtak végig a papírszalag rovátkái, egyszer csak valami finom zümmögés hallatszott. Edison számára ez volt a költői ihlet nagy pillanata, mert a valóságot a képzelet szintjére emelve úgy érezte, hogy ez a zaj valójában “...könnyed, ritmikus zenei hang, amely egy emberi beszéd foszlányaira emlékeztet”. Laboratóriumi naplójába legalábbis így jegyezte be megfigyelését. A furcsa élmény nem hagyta nyugodni, de most még a szénmikrofonra összpontosította figyelmét. Lázasan dolgozott, és alig egy hónap múlva, 1877. július 17-jén, kedden megkönnyebbülten írta naplójába: “Ma reggel 5 órakor a telefon tökéletesítve. Az 476
