Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Eladó illúziók - Sercegő barázdák
S E R C E 6 Ö BARÁZDÁK ff^ douard Léon Scott de Martinville ffan- IC^cia nyomdász izgalomtól remegő hangon szólalt meg: “aaaaaa”. Nem is akart ennél többet mondani, csak arra vigyázott, hogy közben egyenletesen tekerje azt a kis hajtókart, amelyet a kezében szorongatott. Aztán kidugta fejét a tölcsér mögül, a hengerre pillantott, és boldogan látta, hogy a fekete felületen halvány, fehér hullámvonal jelent meg. Sikerült hát láthatóvá tennie egy beszédhangot! Pedig “hangöníró” készüléke nem volt valami bonyolult szerkezet. Egy tölcsér végére finom hártyát feszített, ehhez karcolótűt erősített, alatta pedig egy forgatható hengerre kormozott papírlapot helyezett. 1857. július 16-án Léon Scott nagy reményekkel telve sietett a Tudományos Akadémiára, és egy lepecsételt borítékban átnyújtotta megőrzésre phonautographejának ismertetését. így biztosította elsőbbségét arra az esetre, ha közben másnak is A francia Léon Scott “hangöníró'’ készüléke idővel a fizikai szertárak bemutató eszköze lett. Ezen a változaton a hengert már óraműves nehezék forgatta eszébe jutna a hangképek készítésének módszere, mialatt ő megpróbálja eladni találmányát. Hamarosan kis műhelyt rendezett be, ahol már egy tökéletesített változatot kezdett sorozatban gyártani. A módosított készülék egy mozgó üvegj lap kormozott felületére karcolta a hullámjeleket, és a láthatóvá tett hangoknak nemcsak tudományos körökben volt nagy sikerük, hanem még a gyerekjátékok között is megjelent a mulatságos masina. Néhány évig jól is ment az üzlet Scott számára, ám azután az érdeklődés fokozatosan alábbhagyott, és csak az iskolai szertárak őriztek meg egy-egy példányt a fonautográfból a hangtani oktatáshoz. 1874 elején Alexander Bell is ezt a készüléket vette le a bostoni egyetem egyik poros polcáról, amikor szerette volna megjeleníteni az emberi beszéd hangképeit. í T^homas Edison, a korszak másik nagy feltaláló egyénisége még másfelé kalandozott. Távírászként kereste a kenyerét, a távíró szerelmese volt, első találmányai is a távíróhoz kötődtek. Ám amikor 1876. június 25-én a philadelphiai világkiállításon berobbant a köztudatba a telefon, az ő érdeklődése is e furcsa készülék felé fordult - a Western Union távírótársaság kérésére. Közben persze nem hagyott fel egyéb kísérleteivel sem. Edison sohasem tartozott a megszállott feltalálók közé, akik egyetlen ötlethez ragaszkodnak konokul. Mindig többféle találmánnyal foglalkozott egyszerre, laboratóriumi naplójában úgy gyarapította szerteágazó megfigyeléseit, felcsillanó ötleteit, mint más a lepkegyűjteményét. Nem ismert hiábavaló kísérletet. Egyik kedvenc felkiáltása volt, hogy “próbáljuk meg, hátha kijön belőle valami”. 474
